Király Júlia harca a Nagyúrral

A Kornai János 85. születésnapja alkalmából szervezett konferencián Király Júlia viccesen azt jövendölte, hogy a nyáron, a jegybankalelnöki mandátumának lejártával elmúlik a nemzetközi pénzügyi válság.

Király Júlia szerint nem lehetett véletlen, hogy hetekkel a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért felelős jegybankalelnöki munkájának megkezdését követően csapott le a pénzügyi krach a világra,majdMagyarországra. Így a szillogizmus szabályait követve, mihelyt lejár a mandátuma, akkor megszűnik a gazdasági krízis is.

Ezen a közönség jót nevetett.

Március 28-án megjelent nyilatkozatát így zárta: „2007-ben én arra esküdtem, hogy legjobb tudásommal ezt az országot szolgálom. A mandátumom 2013. július 3-án jár le.”

Komoly mondat, az olvasóközönség már nem nevet.

A legnagyobb magyar költők egyike, Ady Endre verseit tanulmányozta Király István irodalomtörténész, akadémikus, Király Júlia édesapja. Ady a következőket írta Harc a Nagyúrral című versében 1905-ben: „Megöl a disznófejű Nagyúr, / Éreztem, megöl, ha hagyom, / Vigyorgott rám és ült meredten: / Az aranyon ült, az aranyon, / Éreztem, megöl, ha hagyom.”

Király Júlia nem hagyta. Április 8-án Király Júlia lemondott.

 

* A szerző közgazdász.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.