Balog, Glatz, Klebelsberg

Megjelenése óta olvasója vagyok, azaz voltam a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete havi folyóiratának, a Históriának.

A folyó évre is előfizettem, de a lap csak nem érkezett meg. Márciusban a postás visszahozta az átutalt összeget, amit egy kis szokásos jegyzék kísért, amin az állt: a lap megszűnt. Elképedtem: most, amikor több ilyen folyóirat is van, éppen a legrégebbi szűnik meg? Az okát a Népszabadság április 9-i számában a Balog továbbra is örül címmel megjelent cikkből tudtam meg. A Táncsics-díjnak Szaniszló Ferenc részére történő adományozása majd visszavonása kapcsán ismételten nyilatkozó Balog Zoltán Lendvai Ildikó kérdésére adott írásbeli válaszában a História alapító főszerkesztőjét, Glatz Ferenc professzort hazug kommunistának nevezi.

A nem éppen miniszterhez illő választ adó tárcavezető nyilván nem ismeri Glatz Ferenc több évtizedes tudományos tevékenységét. Amint nyilván azt sem tudja, hogy Glatz Ferenc volt az, aki még pártállami minisztersége idején, elsőként hívta fel a figyelmet nagynevű elődje, Klebelsberg Kunó munkásságára és arra, hogy az utókornak meg kell ismernie tevékenységét.

Dr. Del Medico Imre

Budapest

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.