A Fidesz ugyan mindenkinél mindent jobban tud, de úgy érzem, most mintha tanácsra szorulna. Nyugdíjügyben olyan egyszerű a számára üdvös megoldás, hogy egy olyan, Fidesz-aggyal gondolkodni (még) nem tudó állampolgár is látja a megoldást, mint én. Mert mi is a probléma?

A Fidesz vezetői külön-külön és egyben több rendben megígérték, hogy a magánnyugdíjpénztárakban összegyűjtött pénzt nem lenyúlják, hanem biztonságba helyezik a pénztártagok leendő egyéni nyugdíjszámláján. Most pedig mit lát a pénztártag, aki eddig nyilvánvalóan a lehető legnagyobb biztonságban érezte a pénzét? Azt, hogy egyéni számla lesz, de egyelőre az ő megtakarítása nélkül. Ez már hogy lehet, mikor annak a karvalytőkével szembeni megőrzésére maga Orbán Viktor tette le a nagyesküt? Ennél nagyobb bizonyosság már nem lehet, legföljebb, ha néhány pénztártaggal még előzetesen meg is dumcsizza az Ötkertben.

Mi annyira bonyolult? Van egy név, egy összeg, kell hozzá egy számlaszám. Oszt’ jó napot. A szavazó jól megnyugszik, hogy megvan az ő pénzecskéje. A kormánynak semmibe se került volna ez. Pénzbe biztosan nem. Az a pénz ugyanis már rég el lett költve, tehát bármit is könyvel az egykori pénztártagok egyéni számlájára, az csak virtuálisan létező összeg, legföljebb nagyon távoli ígérvény. De még annak is ködös, hiszen a jelenlegi nyugdíjszabályok szerint az égvilágon semmi kiszámítható következménye nincs annak, ha erre a számlára beír, mondjuk, kétmillió forintot. Nem vezethető le ebből semmi a leendő nyugdíjam összegére.

Én a helyükben gavallérosan rögtön meg is dupláznám az összeget, hadd érezze a magyar, hogy érdemes öngondoskodni. Nem mindegy? Vagy átválthatná rögtön kiló krumplira. Akkor se tudnám kevésbé, hogy az egyéni számlámon lévő krumpliegységekből öregkoromra mekkora nyugdíj következik.

A kormány csak annyit ígért meg, hogy ezt a pénzt majd valaki figyelembe fogja venni a nyugdíj kiszámításakor. Tehát a legtöbb, amit állíthatunk, az az: ha rákerül erre a számlára a magánnyugdíj-megtakarításunk, akkor feltehetően magasabb lesz a nyugdíjunk. De legalábbis nem alacsonyabb. Valójában sokkal egyszerűbb lett volna, ha a kormány a magánkasszák kvázi államosításakor azt mondja: tegyünk úgy, mintha ez a furcsa közjáték, amit magánnyugdíjpénztárnak hívtak, nem történt volna meg, és a nyugdíjjárulék magánkasszákba folyó része az állami nyugdíjalapba ment volna. Azaz a pénztártagokat illesse meg ugyanolyan nyugdíj, mintha nem lettek volna tagok. A kormány valójában egyébként ezt ígérte meg, a többi csak a füst volt. Az egyéni számla arra kellett, hogy a rászedetteknek megmaradjon az az érzete, hogy létezik a megtakarításuk, amiből majd valamennyi (nem sok) járadékhoz jutnak az állami nyugdíj mellé, amelynek leendő összegéről legfeljebb sejtésük lehet.

Lehetne persze olyan nyugdíjrendszer is, amelyben az egyéni számlán nyilvántartott járulékbefizetésből (ami nem konkrét, adott pillanatban valahol létező pénz!) egyenesen fakadna, és mindenki számára világos és biztos lenne a leendő nyugdíj.

De az egy másik rendszer. És egy másik ország.