Ki gondolta volna negyvenöt évvel ezelőtt, amikor felállították a náci bűnök feltárásával foglalkozó német nyomozó hatóságot, a ZSt-t, hogy a feltárandó bűnök elkövetése után hét évtizeddel, amikor a bűnösök a leghosszabb életű aggastyánok csekély kivételével már leleplezetlenül nyugosznak a sírjukban, ez a hivatal még nem csupán létezik, de felélénkült aktivitással sok-sok új pert helyez kilátásba?! Ezt lelkesen üdvözölte Efraim Zuroff, nyomatékosan hangsúlyozva, hogy a Demjanjuk-per óta alapvetően megváltozott a náci bűnökkel kapcsolatos jogfelfogás. Vadonatúj jogfelfogás! A bűnök elkövetése után hatvansok évvel!

A vadonatújdonság az, hogy az elmarasztaló ítélethez immár semmi egyebet nem kell bizonyítani, mint hogy a vádlott őr volt egy megsemmisítő táborban. Tök mindegy, mit csinált és hogy került oda. Miután ily módon a bizonyítási teher igen könnyűvé vált, a ZSt bejelenthette, hogy ezen a héten ötven egykori auschwitzi őr ellen indítanak eljárást, és ez csak az első lépés, majd következnek szépen sorban a többi megsemmisítő tábor őrei.

John Demjanjuk volt az első, akit úgy ítéltek el, hogy semmit nem tudtak rábizonyítani azon kívül, hogy őr volt Sobiborban. Ő azon szovjet hadifoglyok közé tartozott, akiket az SS választás elé állított: a népirtó gépezet részévé válnak, vagy gyakorlatilag túlélhetetlen körülmények közé kerülnek. Akik másképp választottak, kevés kivétellel meg is haltak. Elég nyilvánvaló, hogy Demjanjukot azért ítélték el, mert lehetséges, hogy ő volt a hírhedt treblinkai „Rettegett Iván”. Ezért egyszer már Izraelben halálra ítélték, azután pedig felsőbb fokon felmentették, mert a személyazonosságot nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. A per iránti figyelmet, az ítélettel kapcsolatos várakozást alapvetően meghatározta, hogy a vádlottban a figyelők és várakozók a szadista hóhért látták, sohasem fogjuk megtudni, joggal-e. Sokaknak úgy tűnhetett, ha jogilag kétes is, társadalmilag-politikailag hasznos lesz ez az ítélet, a várakozókat megnyugtatja, gyakorlati jelentősége meg úgy sincs, mert a vádlott az egészségi állapotára való tekintettel szabadon távozhatott, s nem sokkal később meg is halt.

A tanulság az, hogy nincs ártatlan jogi megalkuvás. A megalkuvó ítéletből precedens lesz, amit megragad létjogát igazolandó egy hatóság, melynek feladatkörén túlhaladt az idő, és egy kétes eljárásból száz lesz, s ezek a hozzájuk kapcsolódó jogos jogi kételyek miatt nem megtámogatják, hanem megingatják a történelmi evidenciákat.

Az akció pártolói azt mondják, mindenki bűnrészes, aki a népirtó gépezet része volt. Ez nagyon fontos igazság. Aki embertelen dolgokat művelt, nem hivatkozhat rá, hogy parancsra tette. Ez is fontos igazság. Az első igazság nevében mindenki elítélhető, akinek volt más életszerű választása, mint hogy e gépezet részévé váljék. A második nevében mindenki elítélhető, akire rábizonyítható bármilyen általa elkövetett konkrét embertelenség. Most azonban nem kell (és az esetek túlnyomó részében persze már nem is lehet) bizonyítani sem ezt, sem azt. Az ítélet után a szabadon védekező vádlottakat majd végleg szabadon engedik és a precedens is végleg elszabadul. Nem az elítéltek lesznek itt a vesztesek, hanem a jogállam.

Demjanjuk tolókocsiban a bíróság előtt