Annak idején Medgyessy Péter azt ígérte: megtartja az első Orbán-kormány olyan jótéteményeit, mint a családi adókedvezmény vagy a lakáshitelezés nagyvonalú állami támogatása. Mindez arról jut eszembe, hogy két barátom: Simonovits András és Tamás Gáspár Miklós vitatkozik a Népszabadság március 28-i számában a családi adókedvezményről és a rezsicsökkentésről. TGM a Hír TV-ben mondott igent mindkettőre, Simonovits ezt kifogásolta, joggal. TGM, megértve Simonovits érvelését, a családi adókedvezmény ügyében visszakozik, a rezsicsökkentés helyeslését viszont fenntartja. Az Orbán-kormány ellenzéke is rendre támogatja a Fidesz effajta, népszerű intézkedéseit. Sem az MSZP, sem az Együtt 2014 nem kérdőjelezi meg a családi adókedvezményt, legfeljebb annak mértékét, a rezsicsökkentést az MSZP nagy hangerővel támogatja, az Együtt 2014 pedig megkerüli a vitát: a szocialistákhoz hasonlóan előadja a maga energiatakarékossági terveit, de kerüli, hogy az Orbán-kormány rezsicsökkentésére nemet mondjon.

Lássuk sorra a jótéteményeket. Egy dolgot azonban előbb fogadjunk el: az ország pénze, az ország erőforrásai végesek. Ez a kiinduló feltevés is elégséges a családi adókedvezmény végiggondolásához. Európa országaiban az állam hozzájárul a gyerekvállalás költségeihez. Ennek sokféle technikája van. Ingyenesen vagy névleges áron biztosítják az iskolát, az óvodát, a bölcsődét. Szubvencionálják a gyerekek számára szükséges árukat: a csecsemőtejet, a gyerekruhát, az iskolaszert. Pénzbeli támogatást adnak a gyerekek eltartásához: ez a családi pótlék. Ahol jövedelemadó-rendszer működik, adókedvezményt adnak a gyerekek után.

A pénzbeli támogatás két formája közül az adókedvezmény jellegzetesen a gazdagokat támogatja: az tudja igénybe venni, akinek van adóköteles jövedelme, és minél magasabb az adókedvezmény, annál inkább csak az tudja az egész kedvezményt leírni, akié elég magas. Ezt magyarázza el Simonovits, és erre visszakozik ebben az ügyben TGM. Az MSZP és az Együtt 2014 megtartaná az adókedvezményt, csak a mértékét korlátozná úgy, hogy a magas jövedelműek se kapjanak többet az adókedvezmény révén, mint az átlagbéren keresők. Olyan országban azonban, ahol viszonylag nagyarányú a munkanélküliség, a gyerekvállalás adórendszeren keresztül történő támogatásából óhatatlanul kimaradnak azok, akiknek nincs adóköteles jövedelmük. Az a KDNP-s javaslat, hogy ne csak az adóból, de a szociális adónak átkeresztelt járulékból is le lehessen írni a kedvezményt, csak az alacsony jövedelműeken segít, a munkanélkülieken, valamint a gyereket nevelő nyugdíjasokon és egyetemi hallgatókon nem. Azt az érvet, hogy az adókedvezményként nyújtott támogatás azoknál ösztönzi a gyerekvállalást, akik tudnak is felelősen gondoskodni a gyerek felneveléséről, embertelen megkülönböztetésnek tartom. Annak lehet realitása, hogy az adókedvezmény leírásának lehetősége a jövedelmek bevallására ösztönöz, de ez nem összemérhető érv azzal, hogy így éppen a rászorultak maradnak ki. Nem látok tehát elfogadható érvet a mellett, hogy adókedvezmény, és ne családi pótlék formájában támogassa az állam a gyerekvállalást.

Medgyessy Péter annak idején az első Orbán-kormány lakáshitel-támogatási rendszerének megőrzését ígérte. Egy ideig kitartott mellette, azután kiderült számára, hogy fenntarthatatlan. Ami a támogatott hitelek felvételekor politikai előnyökkel jár az azt bevezető kormánynak, az a következő években súlyosan megterheli a költségvetést, amelyből a kamattámogatás fedezetét kell biztosítani. A támogatás haszonélvezői nagyobbrészt a közepes és magasabb jövedelműek, míg a terhet később évtizedeken át az adófizetők összessége viseli. Rogánék ma is újra meg újra támadják a szocialistákat, amiért megszüntették a Fidesz által bevezetett lakáshitel-támogatást, mondván, ezzel terelték az embereket a kockázatos devizahitelek felé. A Medgyessy-kormány akkoriban nem tehetett mást: a fideszes lakáshitel-támogatás súlyos teher volt a költségvetésnek, és így hozzájárult volt a Fidesz által ma ostorozott eladósodáshoz.

Akkor a devizahitelezés megoldásnak tűnt arra, hogy a lakástulajdonra törekvők a kétezres évek különösen magas forintkamatait kikerülve, a költségvetés terhelése nélkül jussanak reálisan törleszthető hitelekhez. A dolog kockázatát a nemzetközi pénzügyi válság változtatta valósággá. De nem megoldás a lakáshitelek állami kamattámogatása sem, mivel ez olyan állami ajándék a lakáshitelek felvevői számára, amit adóikkal azok a milliók is finanszíroznak, akiknek támogatott hitellel sincs módjuk lakástulajdonhoz jutni. A megoldás csak az lehet, ha a kamatok – a kiegyensúlyozott gazdasági helyzet, s nem a kamatok erőltetett lenyomása alapján – fenntarthatóan csökkennek, ugyanakkor a lakásigények kielégítésére megnyílik a bérlakáspiac, és a jövedelmek tartósan növekednek, miáltal reálisan megfizethetővé válnak a piaci lakbérek és törleszthetővé válik a piaci hitel, vagyis a családok nagy többsége hozzájuthat a kívánt lakásmegoldáshoz, a rászoruló kisebbséget pedig szociális bérlakással segítheti az állam, illetve az önkormányzat.

Az Orbán-kormány azonban – az első Orbán-kormány utolsó évéhez hasonlóan – megint a saját tulajdonú lakás megszerzését kívánja a költségvetést időbeli késleltetéssel terhelő kamattámogatással és egyéb kedvezményekkel hozzáférhetővé tenni. Újrakezdik azt, ami már korábban egyszer fenntarthatatlannak bizonyult, megint a választások utánra hagyva a népszerűtlen korrekciót. A fiatal, pályakezdő, de viszonylag konszolidált helyzetben levő, a családi adókedvezmény által is kedvezményezett százezrek szavazatait célozzák meg. Ahogy Medgyessy a megtartást és folytatást ígérte, most sem meri az ellenzék felvetni az egyensúlyi és igazságossági szempontokat, holott nyilvánvalóan ez is a dolga lenne. Fél ugyanis kockára tenni a Fidesz által kedvezményezettek rokonszenvét. Ebben az ügyben sem képviseli senki a költségvetési felelősséget és szociális méltányosságot. A legkeményebb dió ma kétségtelenül a rezsicsökkentés ügye. Azon túl, hogy az ország pénze véges, még valamit el kell e ponton fogadnunk: azt, hogy Magyarországon piacgazdaság van, és ezért a termékek előállítása és a szolgáltatások nyújtása vállalkozási formában történik, ahol az ár a költségek mellett nyereséget is tartalmaz, és jórészt ebből finanszírozzák a fejlesztéseket, illetve negatívan fogalmazva: akinek nincs nyeresége, nem tud fejleszteni. Igaz, a piacgazdasági logika azokra a szolgáltatásokra (oktatás, egészségügy, rendvédelem, igazságszolgáltatás), amelyekért nem vagy csak korlátozottan kérnek pénzt, nem érvényesül, de a közüzemi szolgáltatásokat (áram, gáz, víz, szemétszállítás) piacgazdaságokban nem sorolják ide. Orbán Viktor viszont „nonprofit” alapra kívánja azokat helyezni. Ez az elvi alapja a rezsicsökkenés hatósági kikényszerítésének, vagyis annak, hogy a tarifákat a szolgáltató vállalkozások profitjának terhére kell csökkenteni.

Orbánék szerint Magyarországon kell az embereknek ma jövedelmükből a legtöbbet fizetniük az energiáért, és ezt arra vezetik vissza, hogy a külföldi tulajdonban levő szolgáltatók „extraprofitot” érnek el. Valójában a magyar energiaárak átszámítva az európai átlag alatt vannak, s csak azért jelentenek nagy terhet az embereknek, mert a jövedelmek alacsonyak. (A reáljövedelmek nálunk idestova hetedik éve nem emelkednek, hanem az évenkénti kisebb ingadozás mellett középtávon csökkennek, míg a szomszédos országokban csak a válság egy-egy évében szakadt meg a növekedésük, Lengyelországban akkor sem.) A szolgáltatók az elért profitnál többet fektettek be a rendszerek korszerűsítésébe. A jövedelmekhez képest persze drága az áram és a gáz, mint ahogy drága a tej, a hús, a ruházkodás vagy a lakáshoz jutás is, egyszerűen azért, mert Magyarország szegényebb ország, mint a tőlünk nyugatra vagy északra fekvő európai országok (és a különbség évek óta növekszik), miközben az importált energiahordozók ugyanannyiba kerülnek nekünk is, mint Németországnak, Ausztriának, Szlovákiának vagy Finnországnak. Ennek a ténynek a szolgáltatók profitjához nincs köze. Lehetséges persze olyan helyzet, amikor – mint jelenleg – éppen csökken a Magyarország által importált földgáz ára, és ilyenkor ennek arányában a lakossági gázár – melyet mindig is az energiahatóság állapított meg –csökkenthető. Ez ugyanúgy szokásszerű igazgatási döntés volna, mint a lakossági árak emelkedése akkor, amikor az importált földgáz ára is emelkedett. Csakhogy most valami más történik: a Fidesz politikai döntése alapján a kormány elrendeli minden lakossági energiatarifa, vízdíj és szemétdíj 10 százalékos csökkentését. Vállalja, sőt kifejezetten törekszik arra, hogy a szolgáltatók – kiváltképp azok, amelyek külföldi tulajdonban vannak – ne jussanak profithoz.

Volt idő Magyarországon, amikor az energiatermelés és -szolgáltatás veszteséges tevékenység volt. El is maradtak a szükséges fejlesztések, és gyakori volt az áramszünet. A frazeológia, amellyel Orbán és párttársai a szolgáltatók profitját becsmérlik, annak a kornak a szemlélete, amikor a profitot a tőkés magánjövedelmeként fogták fel, megfeledkezve arról, hogy az a fejlesztés forrása, a fejlődés hajtóereje. Ahol nincs profit, ott nincs fejlődés, ott hanyatlás van. Ezt a perspektívát kínálja Orbán: nem jut majd pénz fejlesztésre, sőt karbantartásra sem, ahogy Orbán költségvetéséből a piaci elemektől sikeresen megtisztított egészségügyre vagy a felsőoktatásra sem jut.

Az orbáni rezsicsökkentésnek nemcsak az irányát, a mértékét kell vitatnunk, hanem az alapgondolatát is. Értelmes kormánynak persze rendelkeznie kell átgondolt energiapolitikával, energiatakarékossági programmal. Erről beszélnek az ellenzéki pártok a rezsicsökkentés kapcsán. A szocialisták csinálták is, amikor az „elmúlt nyolc évben” kormányoztak. De az nem rezsicsökkentés, nem a költségeket és a nyereséget figyelmen kívül hagyva elrendelt tarifacsökkentés volt, és nem az lenne ma sem.

Az államnak nem az a feladata, hogy általában tartsa a költségből és nyereségből összeadódó szintnél alacsonyabban a közüzemi szolgáltatások tarifáit, hanem hogy elismerve a szolgáltatás költségeit és nyereségét, segítséget nyújtson azoknak a háztartásoknak, amelyek, nem jutva elfogadható szintű jövedelemhez, nem tudják kifizetni számláikat. Ezek köre mostanság sajnos gyorsan bővül, de ez sem indokolja, hogy a mindenki, így a kifejezetten tehetősek által is fizetett tarifákat önkényesen szorítsa le az állam. Az utóbbit nevezik rezsicsökkentésnek, s arra felelős politikusnak kormányon is, ellenzékben is nemet kell mondania. Aki ezt nem vállalja, az akarva-akaratlanul részt vesz az orbáni népbutításban.

A szerző a DK alelnöke

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

– Ja, hogy rezsicsökkentés?... Azt hittem a rizsa csökkentéséért lehet itt aláírni!