Holott Áder csak azt tette, amit tennie kellett, és amit tett, az adott politikai kontextusban főhajtást érdemel, és persze elmarasztalást, mikor nem tette, és sajnos máskor nem tette…

Mindezt azért érdemes felidézni, mert megfigyelhető, hogy a kormányzati munka nyomása nélkül is hajlamosak érdemes emberek a méltatlan ítélkezésre, hisztériára.

Persze a kormányzati felelősség, amely nehéz kenyér, s – tapasztalatból mondhatom – az ember már csak a folyamatos nyomás és a természetes elszigetelődés miatt is hajlamos torzultan érzékelni a valóságot, nos ez a megemelt felelősség pont abban állna, hogy legalább a belső fékek és ellensúlyok működnek (ha már a többit elbontották).

Ahogy azonban a fiatalokkal kapcsolatban mostanában viselkedik a kormány, az minden épeszű képzetet felülmúl, vagy inkább alulmúl. Tulajdonképp úgy viselkednek, mintha egy baloldali rádióműsorba betelefonáló idős hölgy legádázabb negatív fantáziáit akarnák megvalósítani – a köbre emelve.

Kihallgatáson csuklóztatni tüntetésre készülő fiatalokat?

Megfélemlíteni hatósági eszközökkel diákokat?

Kordont Áder hivatala elé? (Zseniális és gyors volt a Helsinki Bizottság gyors bizonyítása annak jogszerűtlenségéről: http://helsinki.hu/lehetettvolna-tuntetni-a-sandor-palotanal)

Mellesleg kibukni egy külföldi közszolgálati médium rajzfilmjén, majd készíttetni a házipénztárosunk televíziójával egy olyan rajzfilmet, amelynek színvonaltalanságát csak az a szívszorító felismerés múlja felül, hogy az alkotók és az alkotást megrendelők semmit nem értettek meg a német gyermekeknek készült moziból?

De hát, fiúk, igazából ennyire nem is vagytok kelekótyák!

Ezek a befeszülések, hisztérikus gesztusok, nevetséges vagy épp aggasztó „túlkapások” (mind több kádári terminus technicusra lesz szükség a rendszer leírásához) lehet, hogy semmiségnek tűnnek az oktatás szétverése, a helyi autonómiák felszámolása vagy éppen az alkotmány kiüresítése mellett.

Azonban három szempontból is nagyon fontosak.

Egyrészt: részvétünket és elismerésünket érdemlik azok a fiatalok, akik demokráciában demokratikus jogaikat gyakorolva egyszerre csak egy időgép foglyai lettek, és 1988-ba visszarepítve megtapasztalhatták, milyen egy félpuha, félhülye diktatúra államgépezete. (Nincs diktatúra természetesen, s jönnek a szabad választások, de ez csak fokozza a tébolyt, s a kihallgatásra váró gyerekeknek nem nyújthatott vigaszt a rendőrségi épület rideg miliőjében.)

Másrészt: gerezdekre hullott az önkontroll. Pedig a hatalom számára erős jelzés kéne hogy legyen, ha működne, ami ma már olybá tűnik, romokban hever: valamiféle belső monitoring.

A Fidesz jól láthatóan csak a kormányzásért kormányoz, másként mondva, minden célja és döntése kizárólag hatalompolitikai elképzeléseket szolgál. (Meggyőződésem például, hogy Orbán Viktor pontosan ugyanúgy tudja, mint én vagy bármilyen épeszű felnőtt, hogy a rezsicsökkentés valójában a jövő felégetése, az infrastruktúra felszámolása és a tőke elriasztása, de mivel kiszámolták, hogy ez rövid távon többet hoz, mint visz, áthajtották. S ez csak egy a sorban a katasztrofális idiotizmusok közül, amelyek mögött a „szavazz rám”-on túl semmi ráció nincs.)

Az efféle gesztusok, pláne attól a párttól, amely a 2006-os emberi jogi sértéseket, állami törvénytelenségeket a maga javára fordította, arra mutatnak, hogy nem méri fel, milyen erős elidegenítő mechanizmussal jár a társadalomban az ilyen nyilvánvalóan esztelen agresszió.

Harmadrészt: az ellenzéknek ugyan elsősorban az lenne a dolga, hogy programokat versenyeztessen, és erőt mutasson, erőt, amire szavaz, aki el akarja küldeni ezt a kormányt, de ezeket a szomorújátékokat ki kell használnia arra, hogy felmutassa a folyamatos háborús attitűd és a békés hétköznapokat biztosító kormányzás közötti ellentétet.

A helyzet ugyanis az, hogy a Zemberek úgy általában a valaha François Mitterrand kampányában kiötölt, majd itthon Antallék által használt jelszóban megtestesített kormányzásra: nyugodt erőre vágynak és várnak. Orbánék a választásokhoz közeledve jól láthatóan azt a hangulatot fogják teremteni, hogy a gonosz,minket kizsigerelő nagy világgal, multikkal háborúban állunk, de a Vezénylő Tábornok megvívja a csatát a magyar érdekért. Bár a tétel önmagában is teljes idiotizmus, hiszen minden háború kontraproduktív, s a vesztesei mi, az ország polgárai vagyunk, az önkontroll hiánya és a háborús viselkedés és magatartásbeli kelléktár meggyökeresedése odavezet, hogy közben hol csak méltatlan, hol egyenesen alpári és törvénytelen belső háborúkba is belekezd a kormány, olykor épp (a politikailag messze túlértékelt) fiatalokkal szemben.

Mindez egy normális ellenzéknek komoly esély, s csak azért kell drukkolni, hogy a hátralévő bő egy évben minél kevesebb áldozata legyen a kormányzati önuralom elvesztésének.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.