Libikóka

Nem tudjuk, csak sejtjük, miről határozhat a jegybank rendkívüli gyorsasággal összehívott döntéshozó testülete, a monetáris tanács ma délelőtti ülésén. Nem tudjuk, csak sejtjük, egyeztetett-e az ügyben a kormánnyal az MNB új vezetése. A cikk írásakor azt tudjuk biztosan, meglepő az a reakció, amit a forint mozgására az MNB vezetése adott.

A magyar valuta euróárfolyama nagyjából azóta van 300 forint felett, amióta Matolcsy György elfoglalta a hivatali szobáját (és intézkedett arról, mi hogyan működjön a jegybankban). Nem tudjuk, szándékolt volt-e a gyengítés. A tény az: a kormány erre hivatott képviselője, Varga Mihály szerint a kabinetnek nem érdeke a tartósan alacsony árfolyam. Amikor ezt a nemzetgazdasági miniszter elmondja, a befektetők mindig örülnek, és vissza is térnek a magyar piacra. Szerdán is nagyjából ez történt mindaddig, amíg meg nem jelent a hír arról, mire készül a jegybank.

Tudjuk, hogy a jegybank a bejelentést időzítette. Van, ami indokolja, hogy a monetáris tanácsülést tartson csütörtökön: minden fontos jegybank ma ül össze – a japánok is lazítanak, az unióban is ez a téma. Azt viszont a forinterősödés megállításán kívül semmi nem indokolja, hogy az ülés rendkívüli legyen, ne előre jelentsék be: Matolcsy ezek után a nagyokkal egy időben szeretne ülésezni. A jegybank azért tegnap jött elő a témával, mert az erősödő forint miatt úgy látták, ez megtehető.

Arra, hogy Varga fel-, Matolcsy meg lebeszéli az árfolyamot, két megfejtés van. Az egyik, hogy a jegybank mégse a kormány motorja. Eddig nem erről volt szó, és kevés is a haszna. A másik, hogy játszanak az árfolyammal. Utóbbinak is lenne haszna, csak keveseknél.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.