Álmodozásra nincs növekedés, mondotta (húzta alá) Parragh László kamaracézár, a Magyar Vállalkozók Legnagyobb Barátja a minap, aztán egy kicsikét még javítgatta az EU-s pályázatok hatékonyságát, beindította a takarékszövetkezeti hitelezést, és odahangsúlyozta fölöttébb karakánul, hogy kormányzati akaratra nem lesz itten növekedés (no!), és csak „reálgazdasági alapra tud növekedni a gazdaság”, amely közgazdasági tétel eredetiségét és jelentőségét nem tudnánk kellőképpen túlbecsülni. A kamaracézár egyfajta magyar Krugman is lehetne talán, ha a közgazdasági pályát nem tarolta volna le a méltán nemzetközi hírnevű Heti Válasz-publicista jegybankelnök.

Parragh igazi sikerterülete a munkahelyteremtés, tudniillik saját munkahelyét elképesztő ügyességgel teremtette meg. A főtevékenységként űzött, hol Demján Sándorral, hol nélküle, hol lelkes, hol kevésbé lelkes kormánytámogatásba csúcsosodó közgazdaságtani live show-k (lehetne erre TEÁOR) valóságos gyöngyszemei (vagy ékszerdobozai) a kiváló szellemi teljesítményekben egyébként is bővelkedő, sőt néha túltengő közéletnek. Ha felsőoktatási reform, ha adópolitika, ha forintárfolyam, ha satöbbi, kamarásék nem restek megmondani, amit meg kell, és nem restek bokázni a kormány mögött, ha meg azt kell.

A szorgalmas bokázás eredménye pedig a törvényerőre emelt nem kötelező, de mégis kötelező kamarai tagság, oppardon, regisztráció, nagyon is kötelező díjjal, és rögtön egy másik kis törvénymódosítás, amely lehetővé teszi, hogy azt a kis kötelező díjat a NAV szedje be. Na, ez a reálgazdaság.

Most volt a befizetési határidő, az elmúlt hetekben több tucatszor nyilatkozott valamely Parragh vagy al-Parragh a kamara rendkívüli fontosságáról, mindannyiszor egyetlen érdemi és értelmes információt bírtak mondani: hogy az ötezret befizetni kötelező, és ha valaki nem fizeti, attól a NAV behajtja. Az összes nyilatkozat összes nyilatkozója nem tudott egy értelmes és hihető mondatot összeügyeskedni arról, hogy mi szükség van az egészre, mi lenne itt az érdemi tevékenység. Az érdemi tevékenység ez. A parraghozás. (TEÁOR-t, most!!!)

A legutóbb elcsípett nyilatkozatban az egyik al-Parragh már azt domborította ki, hogy nemcsak törvényi kötelezettség, de erkölcsi kötelesség is befizetni a befizetendőt. Erkölcsi kötelesség a többiekkel szemben, akik már tisztességesen befizették. Csodálatos érv.

Erkölcs és kamara (illetve: parraghozás) viszonyát én sokkal bonyolultabbnak látom, de az biztos, hogy ha a huszonegyedik századi Magyarország reálgazdaságának erkölcsiségéről kellene nagyméretű táblaképet festenem (olaj, vászon), akkor a kamaracézár és udvara központi alakok lennének.