Tízmillió forint. Ha tetszik, rongyos tízmillió. Ennyi hiányzik ahhoz, hogy egy nagy hagyományú szimfonikus zenekar életben maradjon. Az ember azt gondolná, hogy Sopron városa, polgárai, cégei már csak a szégyen elkerülése érdekében is összedobnak ennyi pénzt. De manapság nem ilyen idők járnak. Túl sok a támogatásért nyújtott kéz, és túl kevés az állami szférán kívül megmaradt forrás. Kerülnénk azt a demagógiát, hogy bezzeg a focira van pénz. Nem azért, mert ez az összehasonlítás indokolatlan lenne, hanem azért, mert ha akar, akkor az államnak a zenére is van pénze. És nem csupán a Dankó Rádió repertoárjára.

Balog Zoltán miniszter a napokban jelentette be: 1,95 milliárd forint plusztámogatást ad a kormány a kiemelt zenekarok, énekkarok, továbbá a Művészetek Palotája működéséhez. Nem sajnáljuk tőlük, de a döntés azt jelzi, hogy a kirakatot fényezi a kabinet, miközben az ország egészséges zenei életéhez nélkülözhetetlen helyi műhelyek, zenekarok, iskolák kezét elengedi. Márpedig egy magyar művésznek, társulatnak, zenekarnak ma akkor van pénze, ha az állam ad neki. Mert az őket eddig segítő egyéb források elapadtak.

A kultúra civil támogatóinak üres a pénztárcájuk, a korábbi nagy szponzorok a rájuk rótt adókat nyögik, és ezeket a dotációkat húzzák le először. Az önkormányzatokat pedig nemcsak a hiteleik, hanem a bevételeik jelentős részétől is megszabadította a kormány. Vezényelhet az 1829-ben alapított soproni Liszt-zenekar karnagya pizsamában, ferraris ruhában, felhívhatja akármilyen elkeseredetten a figyelmet a pénztelenségre, ha Balog miniszter szívét nem sikerül meglágyítani, akkor a zenekarának lőttek.