Normális statisztikus már egy szivarbolt előtt is kiütéseket kap – hiába cáfolta a Die Zeit már 2002-ben, hogy Churchillhez volna köthető a buta poén, amely szerint „csak abban a statisztikában hiszek, amit magam hamisítok”. A mondás immár áthatja a számoktól és az ezt magyarázó politikusoktól, a felkent és önjelölt hozzáértőktől idegenkedő egyszerű néplelket. Akkor is úgy gondoljuk, hogy a nagyszerű Winston ilyet is mondott, ha valójában nem is.

Ugyan volt példa a világtörténelemben (és a magyarban is bőven) arra, hogy ilyen vagy olyan okból magukat az adatokat írták át, de ez lényegesen kevesebbszer fordult elő, mint az, hogy egyébként korrekt és világos statisztikákat magyaráztak tökéletesen félre saját célok szerint. Példának okáért itt van a teljes magyar politikai elit, amely ilyet csak akkor nem tesz, ha nem beszél. A helyzetet tovább nehezíti, hogy Magyarországon bizonyos számok önmagukban is politikai tartalommal töltődnek fel. Nálunk a három meg a hét nem sárkányt jelent, hanem hiányt és növekedést. Az egymillió az munkahelyet, a nyolcvan pedig biztosan százalékot meg adósságot.

Bizonyos statisztikai mutatószámok fetisizálása három következménnyel jár. Egyrészt a gazdasági irányítók mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy adott célszámot vagy célszámokat mindenképpen elérjék: a hiány leszorítása érdekében feláldozható a növekedés és a moderált infláció, az árak leszorításáért a jogállam, a növekedés érdekében a forintárfolyam és vele a devizahitelesek. Másrészt, ahol lehet, a gazdaságirányítás trükközik, hogy a számok szebbek legyenek: például megpróbálják magánpénztárak nélkül vagy épp az államosításukkal együtt kimutatni a deficitszámokat. Végső soron pedig mindezzel azt érik el, hogy ne maradjon kiindulási alap, mindenki által elfogadható közös nevező, ne alakuljon ki értelmes vita: ha minden tény, szám, adat vitatható, korrekciókra és kiegészítésekre szorul, ha nincs lehetőség az összehasonlításra, akkor marad a hit meg a hitvita.

Ha a kormány kétségtelen és vitathatatlan eredményt ér el a hiány csökkentésében, akkor ott motoszkál a kisördög, hogy hozzátegyük: az adósság azonban nem csökkent érdemben, a magánpénztárakat csak feleslegesen nyúlták le, és mindeközben még brutális adóemelést is végrehajtottak ennek érdekében. Ha a munkanélküliségi rátánk és a foglalkoztatottsági mutatónk a borzalmasan rossz európai trendek ellenére nem romlik, rögtön le kell írjuk, hogy a kimutatásaink e tekintetben ellentéteket hordoznak, hogy az alkalmazottak számának visszaesése a versenyszférában és a hagyományos állami területen elbocsátásokra utal, a közmunkaprogramban részt vevő százezer fő javítja a foglalkoztatottsági adatokat is, miközben...

Miközben a Die Zeit azt derítette ki, hogy a Churchillnek tulajdonított idézet onnan fakadhat, hogy a háború ideje alatt Goebbels arra utasította a német lapokat, állítsák be az angol statisztikákat hazugságnak. Háborúban ugyanis szokás az ellenfelet azzal hitelteleníteni, hogy nem mond igazat. De mi most nem háborúban vagyunk, hanem nyakig a slamasztikában. Statisztikailag alátámasztva.