Ma ünnepli huszonötödik születésnapját a Fidesz. A bulit már pénteken megtartották. És ha az ország aktuális állapotára tekintünk, akkor legmélyebb sajnálatunkat kell kifejeznünk amiatt, hogy – a közvélemény-kutatások alapján – nem biztosan az utolsó előtti olyat, amelyen kormányfőként jelent meg Orbán Viktor.

Ha a szervezet humánpolitikai innovációit vesszük számba, akkor abban viszont biztosak lehetünk: nem az utolsó olyat, amelyen Orbán Viktor a párt elnökeként vesz részt. Éppen ez a negyedszázados sztori egyik különlegessége: változik a díszlet, a zene (ha a Roxette Listen to Your Heart című számát küldeném nekik a kívánságműsorban, esetleg provokációként azonosítanák), a forgatókönyv, a statiszták, ám a főszereplők maradnak. Publicisztikákban megannyiszor előfordul, hogy részletezzük a potentátok útját a csuhásozástól a mai, úgynevezett kereszténydemokrata minisztérium „gardírozta” erkölcstanóráig.

Annyi

Pedig ez csöppet igazságtalan, mert mindannyian változunk: elég ha a vattacukorhoz fűződő viszonyunk módosulására gondolunk. Persze élcelődni, elképedni azért van ok, mert fölöttébb ritkán esik meg, hogy egy társaságban sokan fordulnak abban a pillanatban Isten felé, amikor Orbán Viktor tette, akkor értik meg az Európai Unió krízisének lényegét, amikor Orbán Viktor, akkor szöknek szembe az Alkotmánybíróság legitimációs problémái, amikor Orbán Viktornak, miként akkor csapja meg őket a keleti szél is, amikor Orbán Viktort.

De a fejlődéstörténet főként az eredménye miatt fest szörnyű képet. Ma a Fidesz irtózik a tehetségtől, a nyilvánosságtól és a szabadságtól, s ez mind szervezeti kultúrájában, mind politikájában megmutatkozik (ügynökrejtegő antikommunizmus, kontraszelekció-fétis, hatalomtechnikai trükkök, a kommunikációs eszközök birtoklásán alapuló nem tájékoztatás politika). Az egykor vonzó, dinamikus, nyitott szervezet ma olyan öregnek, s megújulásra alkalmatlannak látszik, mint egy Mátrába ojtott keleti boszorkány.

Ám a tegnapi ünneplők a demokrácia minőségi javulásaként értelmezik a NER kiépítését, s Kövér László már azt kérdezi: „Ki is a demokrata? Én, aki szerint a nép szabad döntésén múlik az ország iránya, aztán négy év múlva lehet korrigálni, vagy az, aki a nép iránti bizalmatlanságában egy szűk grémiumtól várja, hogy a csillagok állásából, belekből és madárcsontokból olvassa ki, alkotmányosságisten mit üzen a földi halandóknak?”

Ennek a felvetésnek az elemzése a kabarétörténészek feladata, mi csupán egy sztorira emlékeztetnénk: Mádi László már 1990-ben fideszes képviselő volt, megbecsült szakpolitikussá vált, ám 2010-ben azt mondta az ingatlanadóról, amit gondolt. Hogy egyszer lehet.

A pártja addig épp emiatt ütötte a szocialistákat. Mádi politikai karrierje érdemben véget ért: akkor a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke lett. A Fidesz negyedszázadának szomorú eredménye, hogy ma kevesen nevetnének őszintén a viccnek szánt felvetésen: azért lett éppen ott elöljáró, hogy a kollégáknak legyen mivel koccintaniuk a születésnapi partikon.

Ha ez volt a fiúk célja huszonöt éve, akkor elérték. Gratulálunk.