Bár a nemzetközi sajtó hajlamos a ciprusi bankválság „megoldását” látni az EU–IMF-mentőcsomagban, ne legyenek illúzióink: most jön az a válság, amit nagyságrendekkel nehezebb lesz megoldani. Nem a bankok, hanem a ciprusiak, a szigetország euróövezeti tagsága, végső soron az európai-álom jövője lesz a soron következő tét. 

Ugyan nem jutott a pénzhez két hétig, de az átlag ciprusi eddig hihetett abban, hogy a nagyok, a hatalmasok és a gazdagok játékai és háborúi őt nem érintik, az ott elhajigált kövek majd csak elzúgnak a füle mellett. A ciprusi bankok ugyan bevásároltak a papírfecnivé foszlott görög állampapírokból, ám az orosz maffiózókra gyanúsan hasonlító oligarchák ideiglenesen ott állomásoztatott pénzén ki is másznak majd a slamasztikából.

A csütörtök déli banknyitáskor a hirtelen betóduló világosságban azonban lassan láthatóvá váltak a nagy mentőakció részletei. Bemelegítésként a ciprusiak még egy jó darabig nem vehetnek fel néhány száz eurónál több pénzt a bankautomatákból. Azonban a többség akkor sem fog ennél többet felvenni, ha majd engedik neki. Londoni elemzőházak szerint az elkövetkező két esztendőben egyenként is 5-10 százalékos GDP-visszaesés várható az országban. Ciprus a bóvli befektetési kategória legmélyebb bugyraiba süllyedt. Vagyis: a ciprusiak zöme tegnap este még egy jómódú levantei országban hajtotta álomra a fejét, rövidesen azonban a Kelet-Balkánon ébredhet, ahol a gazdasági teljesítmény zuhanása combos inflációval társul. A Moody’s legújabb elemzése már lebegteti annak a lehetőségét is, hogy Ciprus idővel távozni kényszerül az euróövezetből, újabb méretes pofont adva az eurónak, és nem mellesleg csábító példát mutatva a mediterrán térség többi, recesszióba ragadt euróövezeti országának.

Ám hosszú távon talán ennél is fajsúlyosabb kérdés, hogy a mediterrán régió gazdaságainak esetleges bedőlése – melynek egyik újabb, ám félő, hogy csöppet sem utolsó dominója Ciprus volt – milyen hatással lesz a szintén közös politikai rendszerre, a parlamentáris demokráciára. Történelmi távlatokból nézve ugyanis a régióban a demokrácia egyelőre igencsak sérülékeny, illékony tüneménynek hat. Ciprus például 1960-ig brit gyarmat volt, és azóta is Törökország és Görögország ütközőzónájában fekszik. Kérdés, hogy a ciprusi lakosság hogyan fogja elviselni a várható súlyos életszínvonal-zuhanást. Simán megutálják a politikai elitet, vagy tesznek-e ennél többet? Történelmi analógiák arra utalnak, hogy a gazdasági válságok és a forradalmak vagy legalábbis az uralmi rendszerek diktatórikus elfajulásai kéz a kézben haladnak.

A ciprusi bankrendszer elvileg most rendbe lesz téve. A kérdés most már sokkal inkább az, hogy melyik hagyomány lesz erősebb Cipruson: eminens éltanulók maradnak, vagy a térségen végigsöprő populistaexpressz újabb állomásává válnak. Esetleg valami annál is rosszabb?