Ha jól értem, Szváknak leginkább az fáj, hogy azt mertem állítani, partizánok kivégzése jogszerű volt, azt önmagában még nem lehet háborús bűncselekménynek tekinteni.

Szvák összefüggést konstruál a mai magyar jobboldal „térnyerése” és tudományos tevékenységem között: míg én nyilatkozom, addig „egyetlen intézményes állásfoglalást sem hallhattunk a tudománytalan, a szélsőséges és kirekesztő történelemfelfogás ellen. A Magyar Tudományos Akadémia némán tűri és így legitimálja a Horthy-szobrokat és tereket, nyirő józsefeket és tormay cécileket, viszont bátran kiűzi például a partizánokat az utcanevek közül”.

Sajnos Szvákkal szemben, aki az MTA doktora és az ELTE oktatója, így tehetne azért hogy ott intézményi állásfoglalás szülessen (amit hiányol), én még nem kaptam bebocsáttatást a tudomány ezen templomaiba. Vele ellentétben azonban én szóban és írásban több nyelven egyaránt felléptem az említett jelenségek ellen, sőt arról is írtam, hogy helytelen a munkásmozgalmi mártírok neveinek levétele az utcanevek közül. Azt gondolom tehát, hogy amit itt felvet velem szemben, az igazságtalan és ezért járna egy bocsánatkérés.

Szvák tanár úr gyakorlott vizsgáztató. Szívesen rendelkezésére állok abban a kérdésben, hogy több szovjet forrást ismerek-e a partizánháború kérdéséről, mint Krausz Tamás vagy Varga Éva Mária, akik az általam kritizált A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című forráskötetet szerkesztették. Ha kívánja, fogadásokat is köthetünk: szerintem nem fogok alulmaradni. Emlékeztetnem kell rá, hogy a magyar megszállókról nemcsak magyarul, hanem oroszul is megjelent írásom (és angolul valamint németül szintúgy, összesen vagy tizenkettő). Kis zökkenő ráadásul, hogy munkáimban magyar megszállók kapcsán alapvetően magyar – és nem német, mint ahogyan azt Szvák állítja – forrásokra hivatkoztam, mivel a tettesek iratai is bőven elég kompromittálóak.

Szvák természetesen dönthet úgy, hogy a történetírásnak kizárólag morális szempontokra kell tekintettel lennie és a korabeli jogrend teljesen lényegtelen. Örülnék neki, ha ezt a véleményét tudományosan is kifejtené. Arról azonban gondoskodnia kellene, hogy gondolatai ne tűnjenek aktuálpolitikai vagdalkozásnak.

Végül két megjegyzés: egy forrás hitelességét nem a bíráló orosz nyelvtudása dönti el – ha azt magyarra is pontosan lefordították. Amit ezen a téren Szvák tesz, azt a tudományos életben ad hominem érvelésnek hívják.

Ami pedig a legfontosabb: Lukács György 1918-ban azt írta A bolsevizmusmint erkölcsi probléma című esszéjében hogy „a bolsevizmus azon a metafizikai föltevésen alapul, hogy a rosszból jó származhatik, hogy lehetséges, mint Razumihin mondja a Bűn és bűnhődésben: az igazsághoz keresztülhazudni magunkat. E sorok írója nem képes ezt a hitet osztani.” Lukács meggondolta magát és három hónappal ezen írása után úgy döntött, hogy mégis lehet „keresztülhazudni magunkat az igazságig” és belépett a kommunista pártba. Minden jel szerint Krausz nyomában Szvák Gyula is azt gondolja, hogy egy hamisítványoktól hemzsegő, torz irat együttes publikálása alkalmas a nemzeti önvizsgálatra. Ha más nem, akkor éppen a kommunista rendszerek története mutatja, hová vezet, ha valaki keresztülhazudja magát az igazságig.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.