Másrészt az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank alelnöki kinevezésével járó nemzetközi elismerés jócskán hiteltelenítette az ellene folytatott politikai lejárató kampányt. Simort sem fizetéscsökkentéssel, sem a jegybanktörvény átírásával, sem más nyomásgyakorlással nem tudták arra kényszeríteni, hogy idő előtt távozzon, s adja át helyét Orbán Viktor kiválasztottjának. Kitöltötte mandátumát, közben megírta a pályázatát. És nyert. Nem akármilyen mezőnyben. „Az állás iránt óriási nemzetközi érdeklődés mutatkozott, (Simor) komoly versenyben szerezte meg az elnökhelyettesi címet” – fogalmaz közleményében az EBRD elnöke. Mi több, egyhangú szavazással.

Hiába, ez nem a monetáris tanács, hanem egy nagy presztízsű nemzetközi fejlesztési bank, amúgy a sokat szapult IMF-hez hasonlóan a „mi bankunk”.

A jobboldali sajtó most azon fintorog, hogy Simor Németh Miklós, „az utolsó kommunista miniszterelnök” útját követve foglalja el az alelnöki széket, miközben nagyvonalúan átsiklanak afelett, hogy mostani utóda ugyanitt igazgatóhelyetteskedett a kilencvenes években. A különbség annyi, hogy Matolcsyt Budapestről nevezték ki, Simor pedig Londonban pályázaton nyert.

Simor jegybankelnöki munkásságáról lehet és kell is vitatkozni. Neki is lehetett, volt is talán számos tévedése. Most viszont úriemberek közé megy, könnyen megtalálja velük a hangot. És egy magyarral pedig megint több lesz külföldön.