Aki az elmúlt három évet kihagyta, annak még lehettek illúziói a kormány társadalomképével kapcsolatban, de ezeket az illúziókat maga a kormány rombolja le. Balog Zoltán miniszter egyenesen fogalmazott: „komoly szociálpolitikai akcióba” lendül a kabinet annak érdekében, hogy a diplomás nők gyermek- és munkavállalását ösztönözze. Hiszen ki ne szeretné, hogy valóban megszülessenek a tervezett gyermekek? Ki vitatná, hogy segíteni kell az anyák visszatérését a munkába, és ki vonná kétségbe, hogy ehhez kormányzati aktivitásra is szükség lehet?

Nagyon is támogatható lenne, ha a kormány hidat építene a munkahely és a család közé, de abban van valami végtelenül kiábrándító, hogy reflexből osztályalapon válogat. Építene hidat, de hídpénzt is szedne, hogy azért ne kelhessen át mindenki. Diplomásoktól jöhet a gyerek, a szegényebbektől lehetőleg ne, hisz van abból elég a padláson. Ahogy Balog miniszter, a humanista lelkész fogalmazott: „nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gyerekek 22 százaléka mélyszegénységbe születik, és hogy az egyik legnagyobb szegénységi kockázat ma a gyermekvállalás”.

A gyerekvállalás nem feltétlenül jó? Ezt mondja egy fideszes vezető? Nem arról volt szó, hogy minden gyereknek örülni kell, mert népünk elfogy? Mely fogyás egyébként az Orbán-kormány alatt is folytatódott. És mi van a szegény ember legkisebb fiának népmesei figurájával, aki többre viszi, mint a született gazdagok? Őt kiírják a meséből.

Balog miniszter változata úgy szól, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a diplomás szülők jómódú gyereke, aki elment szerencsét próbálni. Nagy megpróbáltatásokra persze nem kell számítania, mert a jóságos király egyengeti az útját családi adókedvezménnyel, egykulcsos adóval és az elitnek fenntartott felsőoktatással. Szegények nem kellenek – erről szól a rendszer. Ott lehet hagyni őket az út szélén, mind a hárommilliót. Nem a mélyszegénység a probléma, hanem az odaszülető gyerek.

Ha viszont magyar népmese, érdekes, hogy a kormánypártok tagjai mennyire szelektíven olvasnak. Hiába szólnak ezek a történetek a szegény emberek igazságáról, az alul lévők reményeiről, a pöffeszkedés alávalóságáról, minderre teljesen érzéketlenek. Ők Döbrögi oldalán állnak. Ugyanakkor azonosulnak a népmesék világképének azzal a részével, amelyen jó lenne túllépni. Nem mindegyikük, de sokan. Akiknek érezhetően az tetszene, ha a nő annyira azért mégsem dolgozna, inkább otthon maradna, egyik gyereket szülné a másik után, és meleg vacsorával várná a munkából hazatérő családfőt. Ezért viszont kár továbbtanulni. Diplomával háztartásbelinek lenni igazi pazarlás – mondaná az Iparkamara elnöke. Ennél már csak a következő ellentmondás súlyosabb: ha a diplomásoktól várják a sok gyereket és a magyarság csökkenésének megállítását, akkor miért csökkentik ugyanők a diplomások számát? Na, erre még az aranyhal sem tudja a választ.