Kriván Bence: Cip-zár

Ciprus zárva. Az elmúlt tíz napban a világ szeme a parányi mediterrán szigetre szegeződött, a még létező offshore paradicsomok egyikére, ahol orosz oligarchák és brit nyugdíjasok tartják és fialtatják a pénzüket – nem kevés magyar társaságában. A görögök kimentése után csak az volt kérdéses, hogy a hozzájuk ezer szállal kötődő ciprusiakra mikor kerül sor. A március 16-án megszületett első EU–IMF–EKB-mentőcsomag nem mérete, hanem módszerei alapján verte ki a biztosítékot, olyannyira, hogy még egy globális bizalmi válság szelét is előrevetítette. A kisbetétesek pénzének rekvirálása ugyanis veszélyes precedenst teremtett volna, s ha az olaszok vagy a spanyolok is sorra kerülnének, az beláthatatlan következményekkel járna.

A ciprusi parlament hősi ellenállása, ami a mentőcsomag múlt keddi elutasításában csúcsosodott ki, nem sokáig tartott: a lehetetlen pénzügyi helyzetben akkor annyit sikerült elérni, hogy legalább a százezer euró alatti betétek ne sérüljenek. Azt, hogy az alapötlet kinek a fejéből pattant ki, sűrű homály fedi. Mindenki tagad, az igazságot pedig már titkosszolgálati módszerekkel sem lehetne kideríteni. A ciprusi szabadságharc hétfő hajnalban elbukott, a számlából nem tudtak alkudni, a kormány mozgástere a terhek ide-oda tologatására, a nagybetétesek „hozzájárulásának” meghatározására korlátozódik. Az EU-nak és kivált a németeknek elegük lett abból, hogy adófizetőik pénzén másokat kimentsenek, s ezt most egy kis ország szenvedi. Nem tanulság nélkül.

Párhuzamot lehet vonni a Orbán-féle magyar válságkezelés és az EU–IMF–EKB trojka módszerei között. A katonatisztként fizetni kénytelen gazdag ciprusi oroszok szerepét a magyar változatban a válságadóval sújtott multinacionális vállalatok játsszák. Másfelől nálunk a vagyonosokat kiemelt adókedvezménnyel mentesítették az anyagi szolidaritás vállalásától, miközben a társadalom többi részére lőcsölték a terheket. Ehelyett Cipruson éppen fordítva, a gazdagoktól húzzák le a sápot.

A ciprusi magán-nyugdíjpénztári vagyon tervezett államosítását lesöpörte az asztalról az EU. Nem így nálunk. Ott az IMF nem ragaszkodott a nyugdíjak megadóztatásához, igaz, nálunk sem, bármit is állít a Fidesz. Ott az állam kivonulni, itt bevonulni készül a bankrendszerbe. Ott ortodoxia van, nálunk unortodoxia. Abban azonos a két ország, hogy egyikbe sem viszik már a pénzüket a külföldiek. Nálunk a válságadóval vették el a külföldiek kedvét a befektetésektől, náluk a megromlott állapotok taszítják a tőkét. Cipruson csomagolnak az oroszok, nálunk ezen már rég túl vannak. És az „Ez várt volna Magyarországra is” mottóval készült újabb EU–IMF-ellenes fideszes propagandakampány megbukott, mielőtt még megszülethetett volna.

A nagyok most úgy mentették meg Ciprust, hogy azzal a többi, hasonló cipőben járó országnak is üzentek: vége a hazardírozásnak, kaszinózásnak. Tegnap Ciprus zárva volt, ott hétfőnként mindig ünnepelnek valamit. Keddtől viszont új fejezet kezdődik.

El a kezekkel Ciprustól! – a futballszurkolók a ciprusiak Svájc elleni vb-selejtezőjén üzentek
El a kezekkel Ciprustól! – a futballszurkolók a ciprusiak Svájc elleni vb-selejtezőjén üzentek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.