Viszont ELTE-oktató vagyok és mostanság meg lettünk szólítva: kiféle-miféle hallgatókat nevelünk, akik, úgymond, mérgezik a magyar szellem évezredes kútját?! Így hát felelősségem van.

Szélsőségek ugyanis nemcsak a jobbik oldalon vannak. Senki nem vizsgálta még meg valóban tudományos módszerességgel, hogy az akadémiai történészek gyáva (el) hallgatásai, agyontaktikázgatásai, publicisztikai, népszerűsítési tevékenységük „kegyes” leegyszerűsítései, nyelvhasználatuk látszólag tudattalan renyheségei miként bátorítottak, és miként kaptak ettől vérszemet a magyarországi szélsőségesek. E tekintetben a Gerő András által elemzett Romsics-jelenség csak a jéghegy ártalmatlan csúcsa. A hajó elúszni látszik. Most már kétségbeesett küzdelem folyik a történelem visszaszerzéséért, amelybe a hatalom is beszállt, hibásan úgy kívánva pozíciókat nyerni, hogy maga is megpróbál a radikális nemzeti ideológia nyelvén beszélni, úgy kifogni a szelet a vitorlájukból, hogy maga is vihart kavar neohorthysta restaurációs kísérleteivel.

A tudománynak itt észnél kellene lennie. Ehelyett egyetlen intézményes állásfoglalást sem hallhattunk a tudománytalan, a szélsőséges és kirekesztő történelemfelfogás ellen. A Magyar Tudományos Akadémia némán tűri és így legitimálja a Horthy-szobrokat és tereket, nyirő józsefeket és tormay cécileket, viszont bátran kiűzi például a partizánokat az utcanevek közül.

Mármost, hogy jön ide Ungváry Krisztián?

Például az inkriminált interjú okán. Azt állítja, hogy a szovjet források nem megbízhatók (nem tud oroszul), viszont a német források azok (tud németül). (Megjegyzem, a beszélgetés apropója egy legnagyobbrészt szovjet dokumentumokat tartalmazó kötet.) Majd maga is elismeri a magyarok tömeggyilkosságait (a német források alapján), de szigorúan elkülöníti az „eleve a Szovjetunióban élő népek kollektív megsemmisítésének” szándékát a megvalósított „tömeggyilkosságtól, mint elrettentő eszköztől”. És ezen az alapon, „józan ésszel” csak az előbbit tekinti népirtásnak. Tehát a magyar megszálló csapatok tárgybani tevékenységét nem tekinti annak. Továbbá kiveszi ebből az áldozati körből a partizánokat, ugyanis a „korabeli hadijogszabályok… a partizánok kivégzését például megengedték”.

Hát így kerül egy volt ELTE-s az akadémiai utcanév- és történelemátvilágító döntőbizottsággal egy lapra.

Ha mindkét fél ilyen irányban fejti ki további működését, még nagy jövőt jósolok nekik. Félreértés ne essék, nem a megmondás megfellebbezhetetlenségének sajátos „ethoszát” tartom a közös nevezőnek. Hanem a nácizmus elleni harc körülményei között a nácizmus és sztálinizmus közötti különbségtétel hiányát. Azzal, hogy a népirtó ellenség ellen szülőföldjét védő partizánon számon kéretik a nemzetközi hadijog – sőt, az Akadémia szóhasználatában még terroristának is deklaráltatik –, valójában végbemegy a nem túl szofisztikált bűvészmutatvány: a hódított és hódító, bűnös és áldozat összemosódik, nácizmus és kommunizmus összenő, hiszen ebben a történelemfelfogásban amúgy is összetartozik. Az emberiség és emberiesség elleni világtörténelmi merénylet és bűn relativizálódik.

Ha viszont így áll a helyzet, akkor ne a jobbikos szellemi térnyeréssel foglalkozzunk. Hanem azzal, hogy a „fekete-fehér”, „igen-nem” típusú, világos történelmi alaphelyzetből, az eddig európai (és amerikai) alapértéknek tekintett antifasizmusból kinek a szellemi „hozzáadott értéke” révén jött létre az „így is lehet nézni, meg úgyis lehet nézni”, „egyik kutya, másik eb” típusú egyetemleges eszmei bűnsegédség? Mi a tudomány, és általában az értelmiség felelőssége ebben – függetlenül attól, hogy konzervatívnak, liberálisnak vagy baloldalinak definiálja magát? Egy ilyen önmagunkba nézést nem kerülhetünk el, viszont mindenkit partnernek tekintünk, aki elég bátor ehhez. Egy értelmiségi ugyanis nem lehet retrospektív partizánvadász.

A szerző történész

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.