Fekete Gy. Attila: Hinni a rendőrnek
Az interneten futótűzként terjedő két történetre reagálva, melyek szerint a nagy hóviharban a rendőrség a segítségnyújtás helyett a bírságolással volt elfoglalva, azt írták: „A vizsgálat szerint az egyik gépjárművezető 2013. március 14-én 11 óra 17 perckor Ságvár külterületén csúszott árokba. A gépjárművezető a baleset helyszínén elismerte felelősségét, azt, hogy nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette gépjárművét. A rendőrség – különös tekintettel a gépjárművezető közúti közlekedési »előéletére« – 15 000 forint helyszíni bírsággal sújtotta. A közúti közlekedési baleset helyszínén 2013. március 14-én 11 óra 17 perckor nem volt rendkívüli időjárási helyzet”.
Hasonló megállapításra jutott a vizsgálat a másik autós esetében is, akit tízezer forintra büntettek. „A két érintett gépjárművezető a közösségi portálokat egyfajta – eléggé el nem ítélhető – hangulatkeltésre használja, a közösségi portál látogatóit félrevezeti. A bejegyzéseikben nem, vagy szándékosan félrevezető módon jelölik meg a balesetek időpontját és az időjárási körülményeket” – zárta közleményét az ORFK.
Röviddel a rendőrség közleménye után megjelent azonban egy felvétel a legnagyobb videomegosztón, amelyet egy szembehaladó autóból készítettek a 15 ezer forintra bírságolt „panaszos” balesetéről. Véletlenül éppen a szembejövő autós kamerája előtt csúszott az árokba az ételszállító furgon. A Facebookon a szerinte igazságtalan bírságolását közzétevő fiatalember magára (és a balesetére) ismert a felvételen, a rendőrség szerint tévesen. A rendőrségi adatok szerint viszont más baleset akkor és arrafelé nem történt. Tehát ugyanarról az esetről beszélünk, amely a rendőrségi vizsgálat szerint nem rendkívüli időjárási viszonyok között történt.
Nos, a felvételen csak az útszéli fák magasodnak ki a hóból, amit majdnem vízszintesen hord a szél. A felvételre a rendőrségen azt válaszolták, hogy ők meghallgatták az intézkedő rendőröket, akik fenntartották, hogy nem voltak rendkívüli időjárási körülmények. Látják ugyan, hogy a felvételek mást mutatnak, de nekik ragaszkodniuk kell ahhoz, amit a rendőrök mondtak és leírtak. És persze nem a magyar rendőrségről lenne szó, ha a végén nem jegyezte volna meg egy illetékes, hogy „különben is, a sofőr elismerte a helyszínen a felelősségét”. Az ügy ezzel elzárva.
A miniszterelnök is megmondta: a szabadság azoké, akik erősek és bátrak, hogy kiálljanak érte. Nincs ez másképp az igazsággal sem. Ha valaki bedől a legősibb rendőrtrükknek, hogy tudniillik „jobban jár a helyszíni bírsággal, mint ha feljelenteném”, magára vessen. Elgondolkodtató azonban, hogy a rendőrség belső vizsgálata abból állt, hogy megkérdezték az intézkedő rendőrt. Senki mást.
Ő pedig nem mondta azt, hogy „ja, bocs, volt egy kis hóesés”, nem bírálta felül korábbi jelentését, hogy a végén még okirat-hamisítás vagy hivatali visszaélés legyen az ügyből, vagy ő legyen a hülye rendőr, aki hóviharban is buzgólkodik a bírságtömbjével. A rendőri vezetők pedig inkább hittek neki, mint a saját szemüknek. Csakhogy egy rendőri jelentésen, egy rendőr megbízhatóságán és szavahihetőségén nem csak pár ezer forintos bírságok múlhatnak. Egy ilyen jelentés eldöntheti például, hogy kiből lesz gyanúsított és kiből nem, kit kell őrizetbe venni, majd letartóztatni.
Lehet azzal érvelni, hogy mindenki hibázhat. Ez igaz. De ha a hiba következmények nélkül marad, sőt, aki hibázik, tisztára mossa egy belső vizsgálat, az akár az egész testületre nézve káros lehet. Végül is nem kevesebbről van szó, mint hogy hihetünk-e a rendőrnek.
