A pénz beszél
Nekünk – nem a magyar társadalomnak, hanem a kamarának, a gazdaság profitérdekelt szereplőinek. Nem a kormánynak van az egész társadalom hosszú távú érdekeit figyelembe vevő oktatásfejlesztési koncepciója, oktatáspolitikája, hanem az üzleti eredményességben, a nagy profitnál csak a még nagyobb profit elérésében érdekelt gazdasági élet egy szeletét reprezentáló szervezetnek.
Ezt a részérdeket a kormány, nem lévén elképzelése az oktatás jövőjéről, szolgamód átveszi. Rendben, egy cseppet kiegészíti. Wass Alberttel, hitoktatással, tanfelügyeleti rendszerrel, a pedagógusok munkaterheinek növelésével... Végül is a kormány testületileg beléphetne a kamarába, hisz Orbán és Parragh egy nézeten vannak. „Ideológiai alapon, mert azonos álláspontot képviseltünk.” Ez is világos beszéd.
Mint azok között az emberek között, akik egymás szekerét tolják. Azok viszont, akikkel az elnök urak nincsenek azonos ideológiai alapon, szűk látókörűen az egzisztenciájukat védik. Ez ismerős vitamódszer. Ha nincsenek érveid, tereld a vitát személyi síkra, vitapartnereddel kapcsolatban fogalmazz meg olyan ténynek látszó állításokat, amelyek miatt ő védekezni kényszerül, s egyből nem a vita számodra kínos tárgyáról, hanem a partnered sárosnak látszó dolgairól folyik a szó – ez a fideszes kultúra egyik alapszabálya. Parragh László ügyesen alkalmazza ezt a szabályt.
A szakképzésben a kamarai elnök szerint nem szakmai, hanem egzisztenciális vita van. Akinek a véleménye eltér a kamarai állásponttól, az az egzisztenciáját félti. Miért is? Ha átalakítják a struktúrát, kapacitást szabadítanak fel. „Így be lehet zárni néhány iskolát, és el lehet küldeni néhány ezer pedagógust. Pontos számaink vannak erre vonatkozólag.”
Az elnök úr nem bajlódik az érvekkel. Pedig kellenének. A gazdaság és a társadalom hosszú távú fejlődéséhez igazítottan milyen műveltségtartalomra, milyen követelményrendszerre, milyen iskolarendszere, milyen képzési struktúrára, milyen fenntartási rendszerre, milyen finanszírozási rendszerre, milyen tanügyigazgatási rendszerre, milyen minőség-ellenőrzési és -fejlesztési rendszerre lenne szükség, hogy kellene kezelni a társadalmi egyenlőtlenség problémáját? Vajon az ezekre a kérdésekre adott válaszuk figyelembe veszi-e azt az előrejelzést,mely szerint az EU-ban 2020-ra a munkahelyek több mint harmadánál előfeltétellé válik a felsőfokú végzettség, és várhatóan az álláshelyek mindössze 18 százalékánál lesz elegendő az alacsony szakképzettség.
Olvasható valahol a kamara ezen kérdésekre választ adó oktatásfejlesztési koncepciója? Vagy ez csak belső terjesztésű munkaanyag? Vagy ilyen dokumentum nem is létezik? Csak az a fontos, hogy a cégek gyakorlatorientált képzés címén olcsó munkaerőhöz jussanak? Ha ezekre a kérdésekre az a válasz, hogy a kamara szerint a kormánynak az egész oktatást felforgató gyakorlata helyes, ahogy azt feltételezni lehet az ideológiai alapállás azonossága alapján, akkor nagyobb a baj annál, mint amit Parragh László nyilatkozatából kiolvasni lehet. Nincs olyan mértékadó szakember Magyarországon, aki a nevét adta volna az orbáni–hoffmanni romboláshoz, az újnak feltüntetett avítt oktatási rendszer kialakításához.
Az iskolákban, oktatásban pedagógusgenerációk munkája halmozódott fel nemzeti kincsként, s most tanúi vagyunk e kincs elherdálásának – fogalmaznak petíciójukban a budapesti Szilágyi gimnázium tanárai. Még az OKNT kormánnyal együttműködő elnöke, a Városmajori Gimnázium igazgatója – és az iskola nevelőtestülete – is tiltakozott a hoffmanni rombolást tapasztalva. Miközben a középiskolákban megtörténtek a felvételik, március 31-ig minden iskolában el kell elkészíteni a helyi pedagógiai programokat, a helyi tanterveket, mindenhol tervezik a következő tanévet. Remélem, a minisztériumban és ott a kamarában a „szakemberek” nem arra gondolnak, hogy majd felszívja az utcára tett pedagógusokat a szárnyaló gazdaság.
Azon nem lehet csodálkozni, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a profit vezérelte álláspontot képviseli. Az viszont nagyon is elgondolkoztató, hogy a magyar kormány ezt a szemléletet az oktatáspolitika rangjára emeli.
A szerző pedagógus
