Az elmúlt hetekben több riport is megjelent, amely elemezte a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetét – összegezve a rendszerváltás után eltelt időszak eredményeit. Aktív szolgálatot ellátó katonaként nem megengedett (sem a törvények szerint, sem erkölcsileg), hogy pró vagy kontra álláspontomat kifejtsem a megjelent, politikai jellegű véleményekkel kapcsolatban, de a szövegkörnyezetből ki kell ragadnom azt a megjegyzést, amely felháborított személy szerint engem és több kollégámat is.

Teszem ezt akkor is, ha sohasem célszerű egy kiragadott kifejezést önállóan vizsgálni, de jelen esetben már további (negatív hangvételű) idézetek is keletkeztek a világhálón, hivatkozva a „pancser katonákra”. Ezt a pejoratív, valós értékünket megkérdőjelező kifejezést nem lehet odadobni a magyar emberek elé, mert ha még nem is ez volt a nyilatkozó és publikációt jegyző emberek szándéka, az emberek többségének emlékezetében ez a kifejezés markánsan megmarad, minősítve a ma katonáját.

További pikantériája az említett negatív jelzőnek, hogy olyan ember szájából hangzott el, akinek példáján tiszti és tiszthelyettesi (altiszti) generációk nőttek fel, felhasználva szakmai tudását és vezetői tapasztalatát. Személy szerint én magam is nagyon sokat köszönhetek Kovács Gyula alezredes úrnak, aki nélkül nem válhattam volna olyan tisztté, aki mindig a megoldást keresi, és nem a kifogásokat. Tőle tanultuk, hogy nekünk mindig a rendelkezésre álló eszközökből kell kihozni a maximumot, és nem szabad sopánkodni azon, hogy mások ugyanazt a feladatot milyen feltételrendszer mellett hajtják végre.

Ő volt az egyike azoknak is, akik igyekeztek meggyőzni a tudományos munka fontosságáról. Már csak ezért sem értem, hogyan nevezhető „pancsernak” a magyar katona, hiszen ő is pontosan tisztában van azokkal az értékekkel, amelyeket képviselünk, amelyekre ő (is) tanított minket. A honvédek szakmai tudása, elméleti és gyakorlati teljesítménye az egyik olyan tényező a mai Magyarország életében, amely nemzetközi mércével tekintve is egyenértékű szövetségeseink és a szövetségen kívüli partnereink teljesítményével.

Ha valahol a világ egy másik (nem éppen nyugodt) területén megjelenik egy magyar alegység – köszönhetően tisztjeink, altisztjeink és a legénységi állomány felkészültségének –, szinte azonnal képes közösen feladatot végrehajtani más nemzet alegységeivel is. Valós műveleti tapasztalatokkal rendelkezünk, amelyekre magyar katona és/ vagy alegység a második világháború óta nem tudott szert tenni. A nemzetközi missziók lehetővé teszik mindazon tapasztalatok megszerzését, amelyeket – legnagyobb örömünkre – itthon nem lehet megszerezni, hiszen fegyveres konfliktus a haderő részvételével nem volt az elmúlt évtizedekben, és reméljük, ez így is lesz még sokáig.

Az önálló feladat-végrehajtás, az együttműködés szövetségeseinkkel, a vezetési funkciók gyakorlása – beosztottként és parancsnokként egyaránt – mind-mind a fejlődésünket szolgálja. Az elvégzett munka minőségét pedig hűen tükrözi a nemzetközi kollégák és parancsnokok véleménye, amely megjelenik az egyének és a kontingensek időszakos, írott és elmondott értékelésében. Meggyőződésem, hogy katonáink olyan kül- és katonapolitikai sikereket voltak képesek elérni, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak az ország hitelességének és elfogadottságának fenntartásához. Mindez elérhetetlen lett volna és lenne, ha tényleg „pancserek” lennénk.

Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan transzformálható mindez a haza védelmébe, hiszen ezek alapvetően béketámogató műveletek, és nem magas intenzitású háborús konfliktusok. Egyrészt külön vita tárgyát képezhetné, hogy a felkelők elleni műveletek (Counter Insurgency Operations – Coin) pontosan hova sorolhatók, de látni kell, hogy a kis alegységek szintjén ez nem számít. A kötelék ugyanis olyan műveleteket hajt végre – például menet, kutatás-keresés, átkarolás, elszakadás stb. –, amelyeket más és más körülmények között hasonló módon kell elvégezni.

Ezekre a feladatokra a magyar katona és alegység ki van képezve, s képes felkészíteni a hivatást választó utánpótlást is, tehát megint csak nem lehet pancser. Sőt bizonyítottuk Afganisztánban és Irakban is, hogy képesek vagyunk felkészíteni a mentorálásunkra bízott alegységet, majd a műveletek során is velük vagyunk – példát mutatva a tanítottak végrehajtásában. Jómagam 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ezeket a feladatokat – ha a szükség úgy kívánná –itthon is képesek lennénk végrehajtani, sőt a hazaszeretet miatti pluszmotiváció további erőt és kitartást adna számunkra, hogy a rendelkezésre álló feltételrendszerből a lehető legtöbbet hozzuk ki.

Ezért dolgozunk az évminden napján, mert a mai magyar katona számára a szolgálata továbbra sem csak egy munka, hanem hivatás. Hivatás, amelyre igyekszik felkészülni és alárendeltjeit felkészíteni. Az elmúlt másfél évtizedben az ország határain belül is többször igazolta bevethetőségét a „pancser” katona az árvízvédelmi védekezéskor, a vörösiszap-katasztrófa során vagy éppen a Hejce közelében bekövetkezett légi katasztrófa alkalmával. De saját kollégáim mentettek meg sérültet közúti baleset után és hoztak ki égő garázsból is eszméletlen tulajdonost szabadidejükben, mert egyenruha nélkül is komolyan veszik esküjüket.

Végezetül – véleményem megerősítéseként – idézek egy meg nem jelent cikkből, amelyet a szerző (egy civil újságíró) írt meg és küldött el nekem, miután eltöltött 24 órát egy átlagos kiképzési napon annál a köteléknél, amelynek jelenleg a parancsnoka lehetek.

„Elgondolkoztam azon, hogy ehhez vajon mekkora elhivatottság kell – napról napra ilyen szintű fizikai és mentális terhelést vállalni, menni, csinálni, teljesíteni, szolgálni – folyamatosan. Legyünk büszkék ezekre a fiúkra, higgyék el: megérdemlik!”

A szerző ezredes, parancsnok, MH 25/88 - Könnyű Vegyes Zászlóalj

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.