Jó napot – köszöntem vissza a tőlem telhető legkedvesebb hangon a két zavartan tébláboló pasasnak, aztán egy határozott mozdulattal rácsaptam az orrukra a lakóház kapuját. Amivel egyszerre két dolgot sikerült elérnem: egyrészt sosem derült ki, hogy a rezsicsökkentés melletti szilaj kiállás vagy az élelmiszeráfa csökkentésének érdekében gyűjtöttek volna-e aláírást; másrészt nekem sem kellett elkérnem az ívüket, hogy – miként azt jó előre elhatároztam – névvel, címmel, személyi számmal, valamint roppant dühösen odaírjam, „kikérem magamnak ezt a leegyszerűsítő, populista kampányt”.

Ha a két férfi megbízója, bármelyik legyen is a kettő közül, tiszteletben tartja Péterfalvi Attila adatvédelmi megbízott intését, akkor ezután legfeljebb a szupermarket előtt fogunk találkozni. Ott álldogálnak majd, ahol páros szombatokon a jobbikosokat, páratlanokon az LMP-seket kerülgeti nagybevásárlásra indulván a polgár. Mert tudomásul veszik, hogy biztosítaniuk kell „a polgárok magánszférájának zavartalanságát a személyes adatok védelméhez való jog érvényesülésének ellenőrzésével és elősegítésével”.

Magyarán: nem csöngetnek be, hogy a kezében fakanállal ajtót nyitó állampolgár a maga pőre védtelenségében legyen kénytelen színt vallani, rezsicsökkentést vagy alacsonyabb élelmiszeráfát óhajt-e. Így aztán még a gyanúja se merülhet föl annak, hogy később a lépcsőház félhomályában egy másik listára gondosan felkörmölik, Kovácsné fideszes/szoci, amúgy meg valószínűleg túl hagymásan főz.

Péterfalvi Attila intése persze a maga módján álnaiv, tán még egy kicsit álságos is. Hiszen tavaly decemberben, amikor újabb bizonyíték látszott előkerülni a Kubatov-listák létezésére, sietett kijelenteni, nem indít vizsgálatot az ügyben, épített-e a Fidesz illegális adatbázist a polgárok politikai-választási preferenciáiról. Miközben mindenki sejti, hogy az összegyűlt kopogtatócédulákból, aláírásokból valamiféle listát minden párt gyártott az utóbbi időkben, az adatvédelmi hivatal vezetője „veszélyről” beszél.

Megszólalása mégis rendkívül hasznos. Egyszerűen azért, mert reflektorfénybe állítja a politizálás azon mélységeit, ahová egy évvel a választások előtt sikerült eljutnunk. Mert hát nézzük a szavak értelmét: ez most egészen komoly, hogy a kormányzó párt azért akar aláírásokat gyűjteni, hogy a bíróság döntésével ellenkezve érvényre juttathassa a közüzemi számlák csökkentésére kiadott önnön diktátumát? És az is komoly, hogy a legnagyobb ellenzéki párt válaszként ajtótól ajtóig kampányolna az élelmiszerek olcsóbbá tétele mellett? Most, amikor alkotmányos válság van az országban? Amikor szétverik az oktatást, a jogrendet, és pénzügyi krízis fenyeget?

Valamit azért tudniuk kell. Lehet, sőt nem is nehéz egy egész országot a nyomorpolitizálás szintjéig zülleszteni. El lehet érni, hogy senkit ne érdekeljen más, csak az, hogy hol az erő, és ki dob a kalapunkba filléreket. De meglehet, karnyújtásnyira az idő, amikor ugyanezektől az emberektől majd azt kívánják, hogy viselkedjenek felelős állampolgárként. Akkor mi lesz?