A többség még mi vagyunk!

Kedves Volt És Jelenlegi Hallgatók, Kedves Egyetemi Vezetőség, Kedves Jóérzésű Honfitársaim!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kara 2013. március 22-én ünnepli karrá válásának 10. évfordulóját. Sajnálom, hogy el kell rontanom a hangulatot, de úgy gondolom, nem sok okunk van az ünneplésre. Nem, ameddig olyan dolgok történhetnek az egyetem falai között, mint amely professzor Heller Ágnessel, professzor Poszler Györggyel és Gruberné Welker Ágnessel történt. Mint bizonyára tudjátok, magukat magyarnak – mi őket neonácinak – tartó személyek matricát ragasztottak az irodájuk ajtajára, amelyen a következők állnak:

„Zsidók! Az egyetem nem a tietek, hanem a mienk! A magyar hallgatók”. Az egyetem vezetése természetesen elhatárolódott az incidenstől, és sajnálatát fejezte ki. Úgy gondolom, hogy a sajnálat jelen esetben messze nem elég. Éppen ezért követeljük az egyetem vezetésétől, hogy szakítson korábbi gyakorlatával, és ismerje be: van egy problémánk. A neonácik már a spájzban vannak. Követeljük, hogy az egyetem vezetése kutassa fel mindazokat, akik a történtekért felelősek, és haladéktalanul törölje őket a hallgatók névsorából. Tegye számukra világossá, hogy a jelenlétük nemkívánatos sem az egyetem falai között, sem az országban, és egyáltalán: a civilizált világban sehol.

Hallgatótársaimtól pedig azt akarom, törjék meg a csendet. Többségetek tudja, kik ezek a gusztustalan alakok. Azt akarom, hogy tudassátok velük: a többség még mindig mi vagyunk, azok a hallgatók, akik sikeresen letettük a vizsgáinkat huszadik századi magyar történelemből, és megértettük: ezek az eszmék nem hoztak mást a hazánknak, mint romokat és pusztulást és halált.

Értsük meg végre, mit mondott professzor Halmai Gábor, amikor a weimari demokráciát „pofázó demokráciának” nevezte. A demokrácia, amely nem védi meg állampolgárai jogait, nem demokrácia. De az állampolgáraink jogait senki nem fogja megvédeni helyettünk, ezt nekünk magunknak kell megtennünk. Ne hagyjuk, hogy a nácik még egyszer ezt tegyék az országgal. Ne hagyjuk, hogy ezt tegyék velünk. Ne tegyük ezt saját magunkkal.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.