A kérdés azóta is a levegőben lóg. Miért lógatjuk a fejünket, miért nem tudunk örülni semminek?

Magam 68 éves vagyok, és ezen idő alatt alig-alig sikerült elérnem, hogy valaki visszamosolyogjon rám az utcán, pláne, hogy visszaköszönjön, mikor belépek valahova. Emlékszem, a 60-as, 70-es években mosolyversenyek voltak az üzletekben (szórakozott ezen a Ludas Matyi eleget).

Tényleg érthetetlen ez, hiszen bármekkora bút is érez valaki, nem könnyebb mosollyal kezelni?

Miért van az, hogy a Lajtától nyugatra, délre, északra természetes az emberi kapcsolatok működése?

Miért van az, hogy beülök egy vendéglátóhelyre, miután persze köszöntem az adott ország nyelvén, rám mosolyognak, látják a kutyámat, és hozzák neki a vizet minden kérés nélkül, nekem meg a sört, ami mindig friss, vagy bármi egyebet.

Miért tudják rólunk Nyugaton, hogy Keletről jöttünk, beszélhetjük akármilyen jól a nyelvüket, lehetünk bármilyen elegánsan is öltözve?

Tudom, hosszú évtizedek óta rágódunk ezen, mégis meg kell kérdezni, mert ez a mai Orbán-Magyarország minden eddiginél távolabb visz minket a görög-római-zsidó-keresztény európai kultúrától. És ha mi is meghalunk, ugyan ki fog kérdezni? És erre erkölcsöt fognak tanítani ősztől az iskolákban olyan figurák, akiknek nincs moráljuk? Egy erkölcstelen társadalomban morált?

Lehet, hogy évszázadok óta ettől boldogtalan a magyar, hogy mindig ránk akarnak kényszeríteni idegen hatalmak olyan erkölcsöt, amely a mi alávetésünket, kordában tartásunkat szolgálja?!

A Habsburg (majd 400 év) a kettős vámrendszerrel kirabolt, munkatelepként kezelt ország lakosaitól elvárta a saját, hatalmat gyakorló, felsőbbrendűnek kinevezett morálhoz való igazodást, az orosz szuronyok hátán hatalmaskodó pedig belevert minket a proletár erkölcsbe (amit a párt talált ki).

És akkor itt volt a legrosszabb, a Horthy-Magyarország avítt, bokacsattogtató arisztokrataimitátor morálja, ami a jobbágyi munkán alapult – hiába törölte el azt 1848 –, mégis, mindennek ellenére, nem próbálkozhatnánk egy pici mosollyal? Ne feledjünk két fontosat: ez az utolsó boldoggá tehető életünk. És mindenki, ember, társadalom, a maga szerencsétlenségének kovácsa!

Pohárnok Dániel Budapest

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.