Minden elképzelhető, még talán az is, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nem tudta, hogy amikor rábólint Szaniszló Ferenc Táncsics-díjára, akkor egy olyan tévésnek adja oda az egyik legrangosabb hazai sajtódíjat, akinek rasszista gondolataiból jobbikos kebleket melengető csokrétát lehet kötni. Elképzelhető, hogy a miniszter az ajánlattevőkben bízó, másokról rosszat fel nem tevő gyanútlan, tiszta emberként szignózta az elébe tolt papírt, persze hogy elképzelhető. Vagy inkább hihető. Hisz a hit lényege, hogy: hiszem, mert képtelenség, úgyhogy hihető ez a történet, tényleg.

Persze mindig akadnak kétkedők. Ezek azt morogják, hogy egy miniszter mégse lehet szalondebil, aki dolgát és felelősségét nagy ívben bepiszkítva joviális mosollyal aláírja (akár a lelkészi) küldetéstudatának halálos ítéletét is. A kétkedők szerint ez képtelenség. Főleg ha még azt is tudják, hogy a díjazottakat mérlegre tevő szakmai zsűri – a méltán díjazott Novotny Zoltánon kívül – a jelöltek egyikét sem ítélte alkalmasnak az elismerésre. De hát titokzatos szellemek úgy alakították ki a jelölés menetét, hogy ne maradjon idő új jelöltek keresésére. Szóval ha valaki ezt tudja, és ráadásul gondolkodik, akkor keresni kezdi az okát, hogy a kormány miért tüntette ki Szaniszlót.

Vagy miért tüntette ki a Kárpátia együttes énekesét, Petrás Jánost? Mit szeret Balog és csapata annyira a zenészben és bandájában? A lakodalmas rockot katonanótákkal keverő együgyű zenét? Vagy arra a velejéig igaz verssorra izgultak rá, hogy: „nincs a világon szebb a magyarnál”? Esetleg azért a dalokban sűrűn megszólaló, olyannyira reális üzenetért jár a díj, hogy Trianon visszacsinálható? Vagy azért, hogy az együttes írta a Magyar Gárda indulóját? Vagy inkább az énekes homofób kijelentései voltak ihletőek? Van aki hajlik rá, hogy így az egész állt össze lovagkeresztre érdemes teljesítménnyé.

Ezt a két díjat nem e két díjazott kapta, hanem azok a szavazók, akiket ők elérnek. A Jobbik-szavazók. Nincs ebben semmi új: a Fidesz nyíltan sosem vállalt együttműködést a rasszista, ultrajobbos mozgalmakkal, a Jobbik szavazótáborát viszont szívesen „lenyúlná”. Ezek a kitüntetések is erre tett kísérletnek látszanak.

Hasonló gesztusban egy ideje nincs hiány. A kormány ostorozza az uniót (miközben szomjas a támogatására), szidja a bankokat a devizahitelek miatt (de attól elzárkózik, hogy néhány megszorult adós bankok elleni keresetét – afféle próbaperként – állami-alapítványi forrásból megfinanszírozzák). S az a lépés sem a polgári tradíciókat tisztelő választókat szólította meg, amikor a fideszes irányítású pécsi önkormányzat kiebrudalta francia partnerét a város vízművéből, és elfoglalta a cég székházát. Ez az idegen tőkét zsigerien utáló szélsőségesek jóérzését elégítette ki. S amikor egy novemberi, kaposvári lakossági fórum kétszáz résztvevője – egy 11 éves fiú szörnyű meggyilkolása okán – hitet tett amellett, hogy vezessék be a halálbüntetést, Szita Károly, a város fideszes polgármestere egy szóval se mondta, hogy ez irreális követelés, viszont megígérte, hogy továbbítja e nagyszerű közösség óhaját a döntéshozókhoz. A rendezvény néhány józan nézője úgy érezte, a fórum a halálbüntetés-párti Jobbik-tábor hátbeveregetése.

Most Szaniszlónál érezhetjük ugyanezt. De az is lehet, hogy Szaniszló uszályába kerültünk, és mindenben összeesküvést látunk. Holott nem történt más, csak egy ótvar nagy aljasság.