Akkor, amikor Mesterházy Attila a múlt szombaton kihívta maga mellé az MSZP elnökségét, és a körötte ülő tizenkétezer ember vastapssal köszöntötte őket, a szocialisták elnöke mondhatta volna, hogy barátaim, gyertek velem, menjünk át az Alkotmány utcába, ahol több ezren tüntetnek az alkotmánymódosítás ellen, és akkor sokan leszünk, nagyon sokan, és ha nagyon sokan vagyunk, az erő, rémítő erő és felszabadító is egyben, mondhatta volna, és vele ment volna a tömeg – de nem mondta. Pedig már megvan hozzá az ereje.

Bajnai Gordon is elmehetett volna hétfő este a Várba, ahol egy-kétezer ember próbálta a maga eszközeivel kifejezni akaratát, hogy ne hagyja már ez az ország megesni a világ csúfságát, ne hagyja, hogy azok ott fönn azt higgyék, hogy mindent megtehetnek, szétalázhatnak maguk körül mindenkit, tanárt, hajléktalant, hallgatót, volt államfőt, és odamentek a Várba, hogy Sólyom László utódjától azt követeljék, ne váljon Schmitt Pállá, ne írja alá az alaptörvény-módosítást, de kordonok várták őket, s igen, megtehette volna Bajnai Gordon, hogy ott legyen – de nem volt ott, mert fontosabbnak tűnt Londonba utazni előadást tartani Magyarországról, ahol az is kiderült, hogy a volt miniszterelnök twittelni fog – mi több, az esetek többségében maga teszi ezt –, lehet őt követni az interneten, de jó, hajrá, csiripelők, föl a világhálóra.

De itt nem csiripelni kell, és érzik ezt azok az értelmiségiek is, akik nyílt levélben kérik az ellenzék vezetőit, hogy most, március 15-én, álljanak közösen színpadra. Mert itt már nem elég a netes megmutatkozás. Nem elég, mert sok-sok fiatalban és kevésbé fiatalban, megtévesztett, átvert és lenézett emberek sokaságában nő az utálat, s keresik a helyüket, kapaszkodójukat, mert az már nagyon is szilárd meggyőződésük, hogy ebből a rendszerből, köszönik szépen, nem kérnek többet.

Így aztán vannak, akik a Lendvay utcai Fidesz-székházat foglalják el – tessék mondani, miért is kellett olyan gyorsan és ijedten leszögeznie Bajnainak, hogy semmi köze hozzájuk? Csak azért, mert a Fidesz kitalálta a hah, minő szellemesség, Bajnai-gárda szlogenjét? –, vannak, akik a Várba vonulnak, vannak, akik tantermet foglalnak, vannak, akik a Parlament elé ülnek, vannak, akiket rendőrökkel szorítanak ki onnan – még szép, hogy „arányos intézkedéssel” –, vannak, akik csak otthon ülnek tanácstalanul, pedig mennének, mennének megmutatni, hogy elegük van ebből az egész vircsaftból, abból, hogy pironkodva kell járniuk a világban, mert az ő gyomruk is forog a szájszagtól, ami Európáig bűzlik, és ott is fintorognak.

Már nem elég megtölteni a sportcsarnokot. Már nem elég Londonból csiripelni. Még van idő eldönteni, ki lesz a miniszterelnök-jelölt, de nem lehet várni az érzelmi közösséggel: oda kell menni március 15-én, ha még csak egyként is a tömegbe, ott lenni az utcán ezekkel az emberekkel, mert ők lesznek a rendszerváltó tömeg, ott rajzanak, keresnek, várnak valamit, hát nosza, a függöny fölgördült, a közönség gyülekezik, színpadhoz, uraim!