Pető Péter: Sopron hősei

Sopron fideszes többségű közgyűlése a Nemzeti Együttműködés Rendszerében meghökkentőnek tetsző bátorságról tett tanúbizonyságot nemrégiben. Gesztusával jelezte: egyetért a Hallgatói Hálózat röghöz kötés elleni tiltakozásának elvi alapjával. 

E következtetést vonhatjuk le a testület döntéséből, amellyel díszoklevelet adományozott Orbán Viktornak, Varga Mihálynak és Matolcsy Györgynek, sőt Molnár Ágnes kormányfői megbízottnak és még egy kazal politikusnak. Az érintettek azért kapják az elismerést, mert a kormány átvállalta a város adósságállományának nagy részét, úgy 11,5 milliárd forintot.

Ha nem tévedünk, az ünnepeltek nem a nyugdíjasok Habony Árpád-segélyalapjából, hanem a közös kasszából varázsolták elő az összeget. Ám éppen a kormánytól tudjuk, hogy ha „valaki egy közösség segítségét kéri, kötelezettsége is támad”. Kormányfő, felsőoktatási államtitkár, továbbá a kamera elől elmenekülni képtelen fideszes képviselő indokolja ezzel az egyetemi hallgatók röghöz kötését. Az amúgy több okból is képtelen magyarázatból az következik, hogy ez az elv a társadalom működésének egyik pillére, így rendszeres alkalmazása elkerülhetetlen. Csakhogy a helyhatóságok mínuszának eltüntetésekor elmulasztották alkalmazni a direktívát. Bár a város a közösség segítségét kapta, kötelezettsége nem keletkezett, amennyiben nem kapunk hírt arról, a település miként törleszt majd az államnak. A soproni képviselők nyilván az ajándéktárgy-osztogatással igyekeztek karikírozni a kormány következetlenségét, s így fejezték ki szolidaritásukat a Hallgatói Hálózattal.

Létezik más forgatókönyv is. E szerint a Fidesz helyi politikusai olyan kevéssé komplexen látják a világot, hogy tényleg köszönetet akartak mondani az intézkedésért. Ebben az esetben azonban kilencmillió-akárhány lapot még nyomtathatnak, mert az adófizetők dobták össze a pénzt, nem a kormány Orbán-ügyi előadói. De akár meg is lehet duplázni a rendelést, mert a miniszterelnök – a nyugati városban játszódó első rész után – pénteken már Budapestet mentette meg, azaz a fővárosi kollégák számára is itt a hálaadás ideje. Addig is a soproni kabaré legalább arra jó, hogy újra felhívja a figyelmet a rossz kormányzásra. Mert nem elég, hogy azon az elven adnak a helyhatóságnak, amely miatt nem adnak a hallgatóknak, még elvtelenségükben is ügyetlenek.

Dotálják a felelőtlenül gazdálkodó településeket, miközben nem jutalmazzák azokat a városokat, amelyeknek vezetői kompetensek voltak. A szigorú büdzsét tartó helyhatóságok fejlesztések elhagyásával is spórolhattak, cserébe most lakóik befizetett adója is segít abban, hogy kihúzzák a bajból az extra beruházások miatt is bajba került településeket. Az üzenet egyszerű: mindegy mit teszel, ha kedvellek, majd segítek. Azaz ha egy pillanatra is elfelejtenénk, miként működik ez a rendszer, szereplői sietve emlékeztetnek romlottságára és elvtelenségére.

És ezért még ki is tüntetik magukat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.