Bevallom, mosolyogva szoktam olvasni az olyan közleményeket, amelyek egy Tévedhetetlen Magas Hivatal baklövéseit igyekeznek megmagyarázni. Most például éppen arról, miért is nem jegyzik be néhány osztrák paraszt magyarországi földtulajdonszerzését az illetékesek. A történet kínos. 

A magyar hivatal előbb kiadott előzetes engedélyt a szomszédos állam gazdáinak arra, hogy földet vegyenek nálunk, aztán ezt az eljárást érvénytelennek nyilvánította. Nem a ködös hazai birtokpolitika zavarosa felett karvalyként köröző zsebszerződőkről beszélünk most tehát, hanem olyan tagállami polgárokról (ezt a kifejezést jegyezzük meg, a jövőben halljuk még sokszor), akik jogkövető ügyfelekként a magyar hatósághoz fordultak kérelmükkel. A pecsét ott ráüttetett a beadványra, aztán egy másik pecsétes papír meg nullázta az egészet.

A politikusi lózungok szerint külföldi állampolgár márpedig nálunk földet nem vehet, és kész. A törvény viszont a szokásos magyar formulát alkalmazza, mely szerint mégis vehet, mert bár „tilos, de...” – és jönnek a felmentő kivételek. Az emlegetett közlemény ki is fejti ezeket: „tagállami állampolgár a magyar földpiac megnyitásáig abban az esetben mentesülhet a tilalom alól, ha önálló vállalkozó mezőgazdasági termelőként kíván letelepedni Magyarországon, legalább három éve folyamatosan, jogszerűen Magyarországon lakik és folytat mezőgazdasági tevékenységet, továbbá rendelkezik az erre vonatkozó hatósági igazolással”.

Ezen feltételeknek megfelelő vásárlók kérelmeit utasította el utóbb a szaktárca azzal, hogy az eljáró hatóságok nem állíthatták volna ki az engedélyeket (augusztusban), mert a 2011. január elsején (tehát bő fél évvel korábban) életbe lépő törvény értelmében elvesztették ezt a jogkörüket. Ez a jogosultság ugyanis átkerült az időközben létrehozott Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. Az ügyben az osztrák külügyi tárca az Európai Bizottsághoz fordult, mert szerinte a magyar hatóságok mulasztása miatt sérül a tulajdonhoz való uniós alapjog.

Az ügyben várható döntés borítékolható. Olyan egy jogállamban nincs, hogy két partner adott jogszabályoknak megfelelő magánszerződése amiatt hiúsul meg, mert közben egybe-szét-össze-vissza szerveznek mindenféle jogköröket. Ám a valódi baj ennél sokkal súlyosabb. Hogyan lehetséges a nemzet gazdaságstratégiájának kulcselemét, az annyit emlegetett birtokpolitikát kézben tartó agrártárca belső rendjében az, hogy egy hivatal olyan engedélyeket ad ki a létező legérzékenyebb ügyben (a külföldiek földvásárlása), amelyről nem tudja, hogy időközben ezt a jogát már elveszítette? Ki fizeti az esetlegesen megítélt kártérítést? Hány felelőse lehet egy ilyen ügynek, és kik azok? Gyanítom, nem találják meg őket.

Az viszont legalábbis elgondolkodtató, hogy a magyar föld védelméről szónokló, annak érdekében hatékony intézkedéseket ígérő hatalom ugyan milyen kezekre is bízta a nemzeti vagyon negyedét-harmadát kitevő, ám valójában felmérhetetlen értékű kincset. És e ponton, kedves olvasó, képzelje magát a kisemmizett osztrák gazdák helyébe. Ne legyenek illúzióink. A helyzet megmagyarázhatatlan.

Amíg a hivatal nem jön, a munka megy