Friss Róbert: Osztagok

Néhány tucat fiatal még csütörtökön bemászott a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának kertjébe, jelszavakkal tiltakoztak a gránitba vésett alkotmányt csúfoló alaptörvény negyedik módosítása ellen, amellyel szemben mind határozottabb hangon szólal fel Európa is. A kormány a jelek szerint hajthatatlan, továbbra is szembemegy minden ellenkezéssel, a józan ésszel.

A rendőrség kivonult a Lendvay utcába, majd többségében elvonult, néhány egység pedig a riadóztatott ellentüntetőket – lásd: békemenet – igyekezett távol tartani a fiataloktól. Nem vagyok az erőszak híve, a polgári engedetlenségnek és az oda-vissza tiltakozásnak is – nagyon helyesen – megvannak a törvényes keretei. A helyszíni felvételek alapján pedig mindenki eldönthette, ki mennyire szegte meg a szabályokat, az esetet ki lehet vizsgálni.

2002 óta azt is megtapasztalhattuk, hogy a törvényes kereteket hogyan lehet a végsőkig feszíteni az Erzsébet híd megszállásától a kordonbontásig, az ammóniaszagú Kossuth téri kempingforradalomig. A Fidesz ebben példát mutatott. Igaz, ami ellenzékben kényelmes és célszerű a hatalom megragadásához, az kormányon már meglehetősen kényelmetlen tud lenni. Akkor hirtelen mindennél fontosabb lesz A Rend. A hatalom saját rendje.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Fidesz-székházat megszállók kapcsán azonnal el is ítélte mind a szélsőjobboldali radikalizmust, mind a baloldali, liberális erőszakot. Mi csak egyet tudunk érteni vele, bár az előbbit láttuk már trappolni az utcákon, míg az utóbbi, mint „Bajnai-kommandó” csak az ő lázas fantáziájában létezik, bizonyítékokkal nem bajlódik. Persze Kövér Lászlótól Selmeczi Gabrielláig mindenki mindent megtesz, hogy az Együtt nyakába varrja az utcai megmozdulást. Úgy tetszik azonban, ennyi nem elég. Több hisztéria kell ahhoz, hogy az emberek még inkább rendet akarjanak.

A Fidesz rendjét. Szombat reggel a Klubrádió tette közzé, hogy birtokába került Kubatov Gábor pártigazgató levele, amelyben közli: riadóláncot szervez. Önkéntes párttagok jelentkezését várják, akik „szükség esetén akár egy órán belül a helyszínekre tudnak menni, hogy megvédjék a pártirodákat az esetleges újabb támadásoktól. Mert fel kell készülniük az újabb utcai provokációkra, esetleges hídfoglalásokra vagy be nem jelentett tüntetésekre, és mindenképpen biztosítaniuk kell a székházaik védelmét”. Nem a rendőrség védelme alá helyezik tehát magukat, hanem saját kezükbe veszik a saját védelmüket.

Nevezzük nevén: a Fidesz párthadserege szerveződik itt. Osztagok rohamra. A parlamentarizmus bomlik tovább rohamosan, az erőszak monopóliumából oszt maga az állam az uralmon lévő párt kezébe. Vagy vesz az állam kezéből a párt. Azt a monopóliumot, amely eddig csak kicsúszni látszott az állam kezéből a Magyar Gárdához és utódaihoz. Most majd a Fidesznek is lehet saját gárdája, őrsége, hogy megvédje először a pártirodákat, aztán a közterületeket és végül az embereket, a nemzetet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.