Félreértés

A Fidesz-frakció vezetője, Rogán Antal szerint „nyilvánvaló félreértés”, amit az Európa Tanács főtitkára, Thorbjorn Jagland állít – nem, a kormány természetesen nem akarja újra bevezetni azokat az átmeneti intézkedéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság megsemmisített.

Erről hétfőn Navracsics Tibor nem tudta meggyőzni az Európa Tanács főtitkárát, pedig biztosan lehengerlően magyarázta, hogy Jagland úr, ön nyilvánvalóan félreértésben van, hiszen csak rosszindulatú pletyka lehet, hogy a tervezett alaptörvény-módosítás egyik célja az Alkotmánybíróság jogköreinek szűkítése volna, mert az, hogy az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja az alaptörvényt, igenis szélesíti a jogkörét.

Jagland nem hitt neki, inkább a kiegészítésről szóló szavazás elhalasztását kérte. Kérésének jó oka van. És nem csak az, hogy igaza van.

Jagland úr ugyanis valóban félreértésben volt. Csak éppen nem az alkotmányt, hanem a magyar kormányt illetően. Ő ugyanis hitt neki. E kormány ígérte meg, hogy nem lesz meghosszabbítható az Országos Bírósági Hivatal elnökének mandátuma, és e kormány tájékoztatta utóbb úgy, hogy e kérése – mily fájdalom – „nem ment át”. Magyarul: a kormány azt közölte vele, hogy a megállapodást, amit kötöttek, nem tudta átverni a Fideszen. Mármint: a kétharmadon. Rogán Antal és Orbán Viktor frakcióján. Igazán életszerű. Kicselezték az ET főtitkárát. Átverték. És rájött. Most meg azt várják, hogy ő ezt ugyanolyan elnéző mosollyal fogadja, mint azok, akik a nagy politikus védjegyeként láttatják a „pávatáncot”, azt, hogy kormánystratégiát lehet építeni a hazugságra. És lehet is: idehaza. De azt hinni, hogy ez Európában is sikerülhet – nos, ez a nyilvánvaló félreértés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.