A nemzet sportvárosa?

Erre a kitüntető címre, amit Vác városa 2003-ban nyert el, ma már nem szolgál rá. Sikerült amortizálni. Egymás után érkeznek a szomorúbbnál szomorúbb hírek az egykor szebb napokat megért váci sportegyesületek háza tájáról. A női kézilabdások honlapjára kattintva olvasható például egy rendkívül szomorú segítségkérés. A csapat vezetői nyílt levélben fordultak a szurkolókhoz, a városvezetőkhöz és a szponzorokhoz, mivel a Kupagyőztesek Európa Kupájának legjobb nyolc együttese közé bekerült Váci NKSE számára kérdésessé vált, hogy az elődöntőben ki tud-e állni idegenben a francia Issy Paris ellen. A visszavágó mérkőzést március 15-én vívnák a párizsiak ötezres csarnokában. A segélykérő levél szerint „sajnos, a visszavágóra való utazásunk anyagi fedezet hiányában meghiúsulhat, mivel tartalékaink elfogytak, a repülőjegy árát jelenleg nem tudjuk fedezni. Ezért tisztelettel azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, Önökhöz, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék csapatunkat egy újabb nagy bravúr eléréséhez, és támogassák a csapat visszavágóra való kiutazását”. A váci futballcsapat pedig már nem is remél segítséget. Az egykori magyar bajnok nem sokkal a tavaszi szezonkezdet előtt lehúzta a rolót. A magyar foci posványos világában is szokatlan módon idény közben jelentették be, hogy nincs folytatás. Visszaléptek a másodosztályú nemzeti bajnokságtól, a magyar kupától pedig különösen szégyenletes módon sikerült elbúcsúzniuk. A székesfehérvári ellenfél már megérkezett Vácra, amikor sajtótájékoztatón közölték, hogy nem lesz mérkőzés.

Valószínűsítem, hogy a kézisek klubelnöke feleslegesen szólította meg a városvezetőket. Azokat a helyi politikusokat, akik egyébként egyik legutóbbi döntésükkel évi 8 millió forintos támogatásban részesítették a váci színházat, amelynek nemrégiben bocsátottak rendelkezésére ingyen és bérmentve egy patinás városi ingatlant, miközben a teátrum még semmi érdemlegeset nem tett le az asztalra. Ráadásul az is borítékolható, hogy nem lesz hosszú életű próbálkozás a váci színházasdi. A kézilabdásoknak nem 8, hanem csak 3 millió forint hiányzik. Igaz, ők csak egész Európába vihetnék el városunk hírét.

Regyep János Vác

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.