Az önmagát szeletelő szalámi
Igaz, 1997–1998 és 2001–2002 példája azt mutatja, hogy a mégoly zűrzavaros oppozíció is váratlanul magára találhat egy szép napon. Államkötvény-kibocsátással finanszírozott adósság, a Nemzeti Bank elfoglalása, gigantikus alaptörvénymódosítás, a költségvetési hiány féken tartása, rezsicsökkentés, arcpirító állításokkal operáló sikerkampány. Ezekre alapozza Orbán új konszolidációs kísérletét.
Mikor tavaly az első konszolidációs kört futotta a Fidesz, a rendszer-stabilizálás feltételei nem álltak rendelkezésre. Most azonban a hatalmi-politikai konszolidáció eszközei ott vannak a miniszterelnök kezében, és nem fél használni őket. Övé a rendszer, magának építi.
Orbán a szabadságharcot meg az unortodoxiát összekapcsolja az általa is alaposan meggyötört háztartások veszteségeinek szerény kompenzálásával, valamint ellenfelei rágalmazó támadásával, legyen szó volt miniszterelnökökről vagy huszonéves egyetemistákról. Bár a Fidesz jelentős szavazatveszteséget szenvedett el a 2010-es választás óta, kis részt visszanyert az elhullajtott voksokból. A pártelnök-miniszterelnök tudja a módját annak is, hogy támogatóiban fenntartsa a szavazási kedvet.
„Az lenne a dolga, hogy felszítsa benne az indulatot, ezek viszont hosszan lamentálnak” – mondta elégedetlenül egy hölgy minap a fülem hallatára egy színházi előadás végén a darabbal kapcsolatban. Akár az ellenzékről is mondhatta volna. Miközben egymással versengve hangsúlyozzák, milyen szörnyű az az alkotmányos, gazdasági és társadalmi rombolás, amit Orbán Viktor véghezvisz, s hogy ezért sorsdöntő választás előtt állunk, mintha az ebből fakadó következtetéseket nem vonná le a több pártra szakadt ellenzék.
Ne kerteljünk: harc dúl az ellenzéki vezető szerepért. A küzdelem többdimenziós. A miniszterelnök-jelöltség, az egyéni választókerületi jelöltállítási képesség, a kormányzóképesség, az Orbán-ellenesség mértéke, a 2010 előtti időszak elutasításának mikéntje egyaránt fontos ügyek. A küzdelem egyik tétje éppen annak meghatározása, mi legyen a választás legfontosabb kérdése. Orbán leváltása vagy a múlt meghaladása? Leváltó szövetség vagy négyévnyi kormányzás? Baloldali, liberális vagy „szakértői” program elfogadása? Rendszerdöntés vagy kiegyezés? Az ellenzék mint egész ma nem tudja világosan megmondani, mely cél érdekében kéri a választók támogatását.
A szocialistáké a legerősebb ellenzéki párt. Számukra ez tőke, másoknak gond. 2010 augusztusában írtam, hogy amennyiben a szocialisták semmi egyebet nem tesznek, mint megőrzik akkori támogatottságukat, nem lehet nélkülük létrehozni a Fideszt leváltó koalíciót. A legutóbbi közvélemény-kutatásokban tapasztalható gyengülés ellenére az MSZP most erősebb, mint akkor volt. Ellenzéki első helye egyúttal kritika azokra nézve, akik szeretnék háttérbe szorítani a szocialistákat. Soha nagyobb esély nem kínálkozott az MSZP megelőzésére, mint 2010–2011 folyamán, mégsem következett be. Ezzel együtt a szocialisták nem tudták lecsengetni a mérkőzést, vezető szerepüket a többiek nem ismerik el, elutasítottságuk még mindig magas, pártjuk megújulását sokan nem látják valódinak.
Az MSZP által kezdeményezett ellenzéki tárgyalás asztalához sosem fognak odaülni az Együtt 2014-ből létrejövő párt és a Párbeszéd Magyarországért képviselői, a jelenlévők egyike-másika meg erősen problematikus. Ezért, bármilyen kézenfekvőnek is tűnhetett, ebből a tárgyalássorozatból nem fog kiemelkedni az ellenzéki „nagy egység”. Legjobb esetben az MSZP-hez közeli szervezetek „kis egysége” jöhet létre. Szükség lesz tehát egy másik mechanizmusra, amely megteremti a választási szövetséget, akár nyáron, akár ősszel, akár télen. Jelenleg azonban, úgy tűnik, az időnyerés a legfontosabb. Míg az MSZP bebiztosítani és elismertetni szeretné szervezeti és személyi vezető pozícióját, addig fő partnere-riválisa, az Együtt 2014 arra készül, hogy jól irányzott médiaakciókkal elhódítsa a miniszterelnök-jelöltséget, így húzva fel a szervezet támogatottságát.
Bajnaiék egyik fő érve paradox módon éppen az, hogy az MSZP egyszer már támogatott egy Bajnai-kormányt, miért ne tehetné ismét? Közben azonban a volt miniszterelnöknek szembe kell néznie azzal, hogy amennyiben az MSZP-n a megújulást kéri számon, akkor saját korábbi szerepével kapcsolatban is kérdések merülhetnek fel. Ezért tett kísérletet arra, hogy 2010 helyett 2009-nél, saját miniszterelnökségének kezdeténél vonja meg a korszakhatárt (elmúlthétév...?). Ám ez a megoldás sem teljes körű, hiszen Bajnai Gordon 2006 óta töltött be kormányzati tisztségeket, nemkülönben számos aktív támogatója is járt az MSZP-kormányok környékén. Valószínűleg ez is táplálja az MSZP-ben azt az érzést, hogy úgymond, mire föl kellene éppen neki lemondani a vezető szerepről a megújulás érdekében, ha kihívója sem minden ízében új erő.
Az MSZP és az Együtt 2014 viszonyát feszült bizalmatlanság jellemzi. Ez nemcsak a miniszterelnök-jelöltség körüli küzdelem elhúzódásával fenyegeti a demokratikus ellenzéket, de a lezárás lehetetlenségének rizikóját is fokozza. Orbán Viktornak nincs szüksége szalámitaktikára. Az ellenzéki szalámi önmagát aprítja. Közben nem szűnik a pártok és civilek közötti részben érthető, részben azonban félresiklott vita. Máig nincs teljes körű magyarázat a Milla 2012. őszi fordulatára, amikor Bajnai Gordon mellé állt, úgy téve, mintha a volt kormányfő nem politikus volna, s mintha mozgalma nem pártmag lenne. Most a Milla magyar kentaurrá alakul át, törekedve rá, hogy egyidejűleg őrizhesse meg a civilséget és a politikai befolyást. A pártoktól való tartózkodás jellemez számos más civil mozgalmat is, ám kétséges, hogy a pártokkal folytatott párbeszéd híján miként lesznek képesek befolyásolni a mindenkori kormányzást.
Égető szükség volna Magyarországon az erős kontrollszerepet gyakorló civilségre, valamint az e szerepet körülbástyázó garanciákra. Ilyen biztosítékok azonban aligha születhetnek az elzárkózásból. Mindehhez nélkülözhetetlen lenne a pártok nyitottsága és önmérséklete is. 2014 egyik tétje, hogy triumfál-e Orbán Viktor. Elmondhatja-e a választás éjszakáján, hogy az általa kreált Nemzeti Együttműködés Rendszere legitim. Ebben az esetben a centrális politikai erőtér határozatlan ideig fennmarad. Bevezetik majd a választási regisztrációt. Az ellenzéki szervezetek pénzforrásai szinte tejesen elapadhatnak újabb négy év alatt. Az ország jövője múlik azon, mire jut magával a versengő ellenzék; egyáltalán képes lesz-e olyan helyzetbe kerülni, hogy alternatívája legyen Orbánnak. Le lehet darálni egymást, és rá lehet bizonyítani a másikra, hogy ő a hibás, csak minek? A problémamegoldó képesség léte vagy hiánya a kormányzásra való érdemesség próbája is lesz egyúttal.
A szerző politológus
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
