Bizonyára éles vita lesz arról a kabinetben, hogy megvalósítható-e az agrártárca sokadszorra (az egész élelmiszer-piaci szektorral egyetértésben) elővett javaslata az úgynevezett alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának érzékelhető csökkentéséről.

Ha ismét a fiskális szempontok győznek (eddig mindig így volt), akkor nem lesz adócsökkentés, vagy csak annyi, hogy észre sem fogjuk venni.

Pedig a magyar élelmiszerpiac tipikusan az a terület, ahol bőven akad forgalmi tartalék a javaslat után „tervezhető” adókiesés pótlására. Csak éppen az eddigiektől merőben eltérő szemlélettel kellene közelíteni ehhez a gazdasági-társadalmi és politikai szempontból is meglehetősen kínos kérdéshez. Csodálkozunk, hogyan kerülhet akár a felébe is egy liter szlovák tej a magyar pultokon, mint a hazai, miként lesz a négyszáz forintos élő disznóból ezerötszáz forintos tarja. Az ok jelentős mértékben a magas áfa, no meg – és most számunkra ez a fontosabb – a legális kereskedés versenyét finoman szólva zavaró, a teljes forgalom akár harmadát is kitevő feketeüzlet. (A húsvonalon ennél még több is.)

Bátor lépés lenne egy olyan kormányzati döntés, amely leviszi a tej, a gabona és a tőkehús adóterhét, de csak akkor van értelme, ha ezzel a történet nem ér véget. E ponton támadhatnak kétségeink. Annál az élelmiszer-kereskedelemnél ugyanis, amely ma Magyarországon hallgatólagos kormányzati támogatással folyik, nehéz elképzelni igazságtalanabbat. A legális vágóhídnak szinte biominőségű víztisztítót kell építenie, meg az eget is becsempéznie, hogy egyáltalán működési engedélyt kapjon a hatóságoktól, miközben a rend őrei egy hibás menetlevélért is százezres büntetéseket mérnek ki. Vezetőink szívesen parádéznak böllérfesztiválon, kolbászversenyen meg kisüzemi húsbemutatón, ahol az egyébként áfamentes kóstolójegy ellenében annyit eszik a szabad ég alatt bontott húsból a hagyományőrző vendég, amennyit akar. Azon is eltanakodhatna már valaki, miért is nyílt mostanában kisvállalkozási támogatással látványpékség százszámra az országban – jelentkezzen, aki ilyen helyen minden alkalommal szabályos nyugtát kap a vásárlás után. A pálinka ugyan nem tartozik az alapvető élelmiszerek közé (bár erről Orbán kormányfő alighanem másképp vélekedik), az agyonszabályozott szeszipar kemény versenytársává felfejlődő házi pálinkafőzés (bögrecsárdázás) szintén milliárdokat tüntet el a büdzséből. Az adómentesen piacozó zöldség-gyümölcs „őstermelőkről” (valójában kofákról) már nem is beszélve. Nem egyenlő a mérce.

Bonyolult mechanizmus ez, amelynek működését az áfa föl-le rugóztatása önmagában nem javítja meg. Legyen tehát kisebb a forgalmi teher, a költségvetésnek meg se kottyanna – ha megfizetné mindenki. Még a garázsajtón szétdarabolt és kimért (bocsánat, „kisüzemben feldolgozott”) házi disznó után is.