Friss Róbert: Születésnap

Semmi különös nem történt, korosodnak, érnek a fiatal demokraták (is), ötvenéves lett Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap publicistája, a Fidesz egyik alapítója. Szerettei, barátai, ismerősei, ahogyan illik, kedd este felköszöntötték, és még abban sincs semmi kivetnivaló, hogy a fővárosi Barabás-villában igen ünnepélyes körülmények között, amelyekhez hozzá tartozott, hogy tósztot mondott Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. 

Ott kellett lennie, hiszen, ahogyan mondta, jóban-rosszban, bajban és örömben együtt élték végig az elmúlt huszonöt évet, amit megköszönt az ünnepeltnek.

Helyes. Az ember tisztelje azt, aki helyette is kimondja, amit ő kimondana, de nem mondhat ki vagy nem akar kimondani. Bár ami azt illeti, a házelnök ebben kivételes. Ha van valami, amit biztosan értékelhetünk az ő habitusában, az az egyenes beszéd. Ki is jelentette: „Egyetlen esetben sem tagadtuk meg egymást, és nem is fogjuk. ”Mármint Bayer és Kövér, Bayer és a Fidesz.

Most kell emlékeztetni arra, hogy alig egy hónapja hogyan sopánkodott érthetetlen okokat emlegetve a Magyar Hírlap tulajdonosa és főszerkesztője, merthogy az egykor középről kissé jobbra állónak betervezett, mára radikálisan jobboldali hírharsona példányszáma nem mozdul a holtpontról. Nem volna feltétlenül dolgunk foglalkoznunk mindezzel, van nekünk is éppen elég bajunk. Nem volna dolgunk, ha a születésnap nem tisztázta volna egyértelműen a Fidesz és Bayer nézeteinek viszonyát. Tisztázta. Az orgoványi erdőben kivégzettektől az állatnak minősített cigányokig figyelni kell hát rá, mert maradt, ami volt: szilárd alakítója pártja szellemiségének. Legfeljebb Stefka István főszerkesztő gondolkodhat el, nem mérte-e fel tévesen a helyzetet, amikor azt mondta az ünnepeltnek: „Sakkozgatunk az újságírói szakmában, én már párszor rosszul léptem. Te is.” Mert lehet, hogy igaza van, s a balliberálisok már csak olyanok, hogy rendre „kifordítják, félremagyarázzák” a publicista szavait, ám mostantól nincs mit kiforgatni.

Amíg Bayer eggyé forr a Fidesszel és egyben szellemi vezére a Magyar Hírlapnak, nincs miért aggódniuk a lap anyagi helyzete miatt. Amikor a születésnapi tudósítás napvilágot látott, az interneten éppen elterjedt egy információ. Arról szólt, miként reagált 14 cég és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség arra a levélre, amelyet 24 – magyar és nemzetközi – civil szervezet küldött nekik még januárban: arra szólítottak föl, hogy Bayer brutálisan cigányozó cikke miatt ne hirdessenek a Magyar Hírlapban. Öten jelezték, hogy a jövőben nem teszik. Svéd, amerikai, francia, olasz és osztrák központú vállalatok. A többiek vagy nem válaszoltak, vagy elmagyarázták, miért teszik mégis. Az állami Szerencsejáték Zrt. azért, mert az esélyegyenlőséget tartja kiemelt szempontnak. Az NFÜ szerint nem a lap tartalma, hanem a példányszáma a fontos. Valamiért tehát különösen hasznos, ha az állami intézmény mondandója a legkisebb országos politikai napilapban jelenik meg, a Fidesznek oly kedves Bayer ünnepelt sorai mellett.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.