Kicsinálják most az eurónkat? – tette fel címlapján a kérdést a német Bild, s a DieWelt is az Európa-ellenes olaszok térnyeréséről ír az itáliai választásokat követően. Az euró kedd reggelre gyengült a dollárral és a svájci frankkal szemben is, miután – hacsak valamilyen politikai csoda, például nagykoalíció nem jön létre Olaszországban – az euróövezet harmadik legnagyobb gazdasága a kormányozhatatlanság helyzetébe manőverezte magát. Nem csupán a milánói tőzsdén, hanem a madridin is jelentős volt az értékvesztés, sőt lényegében mindenütt Európában negatívba mentek át a mutatók.

Nem meglepő a német sajtó reakciója, hiszen szeptemberben ott is választások lesznek. Addig viszont Olaszország aligha számíthat az euró védelmében követett szigorú merkeli politika közepette Németország mentőövére. Még akkor sem, ha a közös valutát újabb fenyegetés érné. Márpedig az itáliai választási eredmények aritmetikája alapján csak bukdácsoló kormány képzelhető el, amelytől nem várható a Mario Monti technokrata kabinetje által kezdett megszorító reformok folytatása.

Az egykor oly dinamikusnak tűnő olasz gazdaság a világválság kirobbanásáig, tehát 2000–2009 között is szinte stagnált, a GDP csak évi 0,5 százalékkal nőtt, ami egyharmada volt az euróövezet átlagának. Közben az adósságállomány a 2000-es GDP-hez viszonyított 108 százalékáról 2012-re 126 százalék fölé emelkedett, elérve a kétezermilliárd eurót. Kevés vigasz, hogy ennek jó része hazai forrásból származik, ha közben évente a GDP majd öt százalékát kell adósságszolgálatra fordítani.

Nem meglepő, hogy ebben a légkörben megjelent egy új erő, amely kihívást intézett a hagyományos politizálással, a bal- és a jobboldal váltógazdálkodásával és az intézményes korrupcióval szemben. Az interneten, a Facebookon szerveződött 5 Csillag Mozgalom civiljei, akiket a komikusból politikussá avanzsált Beppe Grillo vezet, átütő sikert értek el a proteszt voksok begyűjtésével. (Ebbe a keretbe illeszthető az Európa-ellenesség is.) Minthogy Grillo kampányában kizárta az együttműködést a tradicionális erőkkel, nem ígérkezik egyszerűnek a kormányalakítás.

A „csillagosok” nélkül többségi alternatívát egyedül a nagykoalíció, tehát az alsóházi választásokon győztes Pierluigi Bersani, a Demokrata Párt (PD) főtitkára által vezetett balközép, és a szenátusban a legtöbb mandátumot szerzett Silvio Berlusconi-féle jobbközép együttműködése kínálhat. Külön-külön képtelenek működőképes kormányt alakítani, hiába szövetkezne bármelyikükkel a negyediknek befutó Mario Monti tábora. A helyzetet bonyolítja az is, hogy áprilisban elnökválasztás esedékes Itáliában, s Giorgio Napolitano akár előre is hozhatja lemondását. Különösen, ha addig nem sikerül a kormányalakítás. Napolitano utóda dönthet aztán esetleges új választásokról, vagy csak a szenátus feloszlatásáról. Ám ennek is csak akkor lenne értelme, ha a mostani kormányozhatatlanságot okozó választási rendszert előtte megreformálnák.