Kormányzati kommunikációs akciók esetén minden médium kétarcú. Lehetne három is, ha képzavar nélkül le lehetne ezt írni. Egyrészt: ezeken a hasábokon is szeretnénk felhívni a közbeszerzési pályázaton nyertes, és csak a véletlenek miatt baráti marketingcég figyelmét, hogy a megfelelő üzenetek eljuttatása szempontjából kiemelkedően fontos felületeink használata (pláne: megfizetése), mert így azok népes (hitünk szerint egyre inkább jelentősebbé váló) táborát is sikerül elérniük, akik nem feltétlenül tartoznak az egyébként szintén közel állónak mondott sajtó fogyasztói közé, de tájékozott, nyitott és a világra kíváncsi emberek, környezetük véleményformálói, politikailag aktívak – hiszen minket olvasnak. Másrészt: sértett szakmai büszkeséggel azt kell gondoljuk, hogy a kormány szerint a sajtó –és akkor ebbe a közel álló médiumok is beletartoznak – nem végzi megfelelően a feladatát, és nem tájékoztatja megfelelő részletességgel az ország eredményeiről olvasóit. E tekintetben határozottan vissza kell utasítanunk a vádat. Tájékoztatunk. (Azt vélelmezzük: ez a probléma).

Harmadrészt: tiltakoznunk kell amiatt, hogy a kormány fél- vagy egymilliárd forintot (igénytől és lehetőségtől függően) arra akar – ismét – elkölteni, hogy önmagát fényezze. Akkor is tiltakoznánk, ha volna mindenre pénz dögivel. Pláne most, hogy nincs. (Az idén 450 millió jut a hajléktalanellátásra, 100 millió a Vöröskereszt éves támogatása – és számos egyéb populizmus.) Ez akkor is probléma volna, ha lenne milyen teljesítményre felvágni. De nincs. Ezt pedig egy bármilyen drága és jól tervezett kampány is csak még jobban megmutatni tudja. Elfedni nem.

Bástya elvtárs szavaival élve: „Szerénység! Ne tömjénezze magát! Szerénység!”