Miklós Gábor: Szegénylázadás?
Európa szegénygettója lázadt fel – írja egy bolgár internetes lap publicistája. Határozottan fogalmaz, de az ottani sajtó alapvetően képtelen kezelni a történteket. A kollégák valahogy nem értik, miként történhetett, hogy a tömegek az utcára mentek. Igaz, a kifizethetetlen villanyszámla vitte ki őket a balkáni télutóba, de a tiltakozás hamar újabb követeléseket emelt a magasba. Plovdivban például a minap már nyilvánosan elégették az ország alkotmányát. Az államfőnek pedig olyan követeléscsomagot adtak át, amelyben alapvető alkotmányreformot követelnek.
A fő jelszavak között szerepel: ne vegye át az igazgatást egy átmeneti szakértői kormány, ne oszlassák fel a parlamentet. Inkább hívjanak össze alkotmányozó nemzetgyűlést, a mostani pedig csökkentse a monopóliumok hatalmát. A villany-, gáz- és fűtésszámlákat nem fizetik ki, amíg a kormányzat nem teljesíti követeléseiket – hirdettek újfajta polgári engedetlenséget a bolgárok. Tiltakoznak a rossz felsőoktatási rendszer ellen, amely nem a munkaerőpiacra képez, tiltakoznak a mindent ellepő korrupció, a politika és a bűnözés szövetsége miatt is.
Az elégedetlenek mentek az utcára. Már ismerjük őket Spanyolországból, más dél-európai tagállamokból. Ott elsősorban a fiatalok tiltakoztak, akik képtelenek munkát találni, hiába keresik helyüket a világban. A bulgáriai tüntetés más. A felvonulók közt húsztól hatvanig ott van mindenki. Az országban a bal- és a jobboldal kormányai váltották egymást az elmúlt húsz évben.
A politikai elit két fele sajátos kártyalapot mintáz. Nehéz felismerni a különbséget. A nép időnként szeretne megszabadulni tőlük, ilyenkor messiásokat keres. A posztkommunisták után jöttek a demokraták. Utánuk visszaszavazták az előbbieket. Lázadás kergette el őket tehetségtelen kormányzásuk miatt. Külföldi pénzügyi ellenőrzés mellett kormányoztak ismét a jobboldaliak. A nép erre hatalomra emelte az egykori gyermekcárt, II. Simeont. Ő sem vált be, újra a posztkommunisták következtek, akiket egy fekete öves rendőrtisztből lett politikus váltott le jobboldali mezben. Most ő is lelépett. A társadalmi csömör utcára áramlása kergette el. Afféle erős emberként nem viselte el, hogy a nép szinte felkelt ellene. Még megpróbálkozott a közműdíjak csökkentésével, még újraállamosította volna a monopóliumokat. Nem jött be. Láthatóan egyetlen pártnak sem jön be. Nincs megoldásuk arra, hogy a társadalom úgy látja, a rendszerváltás holtvágányra futott, s ezért az egész politikai osztályt akarja elkergetni.
Így messziről olvasva elég irreálisak a követelések. Ellenőrizhetné-e a politikát EU-tagállamban egy „társadalmi szakértői tanács”? Kérdéses. Leváltható-e egyáltalán a képviseleti demokrácia? Segít-e a bajokon a képviselők visszahívhatósága? És minden rendbe jön-e csak attól, ha olcsóbb lesz a villany? A bolgár utca nem töpreng ezeken a kérdéseken. Változást akar, jövőt, amiben bízhat. A politikusok kínálatában nem bízik, úgyhogy maga áll elő új csodagyógyszerekkel.
