Tamás Ervin: Az orrunk előtt

Az már világos, hogy a hallgatói önkormányzatosok (hök) első válogatóterepe a gólyatábor. Ott döntik el, hogy kiből lesz „vízhordó”, kivel érdemes foglalkozni, és ki kerülhet majd a belső körbe. Nincs szó alulról szerveződésről, a gúla tetejére akár a hallgatók tíz százalékának voksával is fel lehet kerülni.

A Mandiner névtelen szerzője, egykori höktisztségviselő, ragyogó cikkben mutatja be (Legyek ura – mi folyik a hökökben?) a struktúrát és a szellemet, azt, hogy az önkormányzatiság jogosítványai hogy válhattak üzletté, hatalmi beágyazottsággá a bulik, rendezvények kizárólagos szervezésétől a pénzek, kollégiumi férőhelyek elosztásáig.

Mind a hallgatók, mind az egyetemi vezetők kiszolgáltatottá váltak a hökökkel szemben, mindkét tábor életét meg tudták keseríteni, kényelmesebb volt tehát velük jóban lenni. A mostani botrány is olyan, mint a betegségek zöme, hosszú előélete van, s a szervezet immunitásán múlik, hogy milyen stádiumban lép fel ellene teljes vértezetben, illetve mikor későn, „meglepődve”, amikor már csak a drasztikus beavatkozás segít.

Most mindenki kedvére turkálhat a sebben, nem véletlenül pont akkor, amikor a másik műtőasztalon a felsőoktatás korpusza fekszik. A hallgatói szervezetek egyikét az illetékesek nem fogadják el tárgyaló félnek, a másiknak a legitimitásában támadt nem kis zavar – vajon mire mehetnek így? A Mandiner írása arra ad választ, hogyan lehet tétlen asszisztencia mellett néhány év alatt kiépíteni egy szerveződést, amely először kézbe veszi a dolgokat, majd magát a hatalmat, amivel hol él, hol visszaél.

Csak látszólag nem tartozik ide a múlt hét másik szenzációja, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének felhívása arról, hogy ki taníthasson etikát. Komikusak az ATV kamerája előtt feszengő elnök által visszavont feltételek, melyek szerint nem lehet például elvált, gyermektelen, s pornót sem nézhet otthon. Mindezek abból a szellemiségből fakadnak, amely körüllengi ma az oktatást.

Ahogy hallani, a MSZOE több civil fórummal is egyeztetett, és kezdeményezésének elvetői kisebbségben maradtak. Ezek és más vaskalapos szervezetek, úgy, ahogy korábban a közmédiumok kuratóriumi jelölésénél a szintén ki tudja honnan előrángatott közösségek ki tudja hogyan választott elnökei megalapozhatnak avagy kisiklathatnak komoly ügyeket – általában politikai játszmák statisztáiként. Ilyenkor hajlamosak sokan az önkormányzatiságot, az autonómiát vagy éppen a demokráciát okolni – hiszen ezek leple alatt születik, dagad a túlbuzgók befolyása.

Holott a történtek mögött jól kivehető szándékok állnak, amelyek adott esetben kihasználják, máskor megértőn, kompromisszumkészen nyesegetik a „vadhajtásokat” – amikor pedig elszabadul a pokol, maguk is meglepődnek kreációikon, eszükbe sem jut, hogy ezek az ő teremtményeik. A kívülállásban tetszelgők pedig Ady kedvenc szavával élve legfeljebb bambán állnak, s felmentve érzik magukat, hiszen ezekhez nekik semmi közük – holott az orruk (orrunk) előtt kezdődött minden.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.