Az áram- és a vízszolgáltatók közösségi tulajdonba vételét tartalmazó programmal vág neki a választási kampánynak egy európai párt, amely alkotmányba foglalná a víz- és áramellátáshoz fűződő jogot. Ne vágják rá a megoldást, mert ez még nem a Fidesz, hanem a Baloldal, amely a keletnémet állampárt utódszervezete és nyugatnémet baloldali szervezetek összeolvadásával jött létre.

Ne legyintsünk: Bulgáriában a kormány éppen belebukott a magas áramárba.

Ezek alapján elmondható, hogy miniszterelnökünk igazi dakotaként már akkor érzékelte sínre tapasztott fülével a rezsivonat közeledését az európai politikába, amikor mások még hátradőlve emelgették az áramárakat.

A megoldandó probléma világos: a válsággal terhelt Európában egyre több embernek jelent egyre nagyobb gondot az alapvető közszolgáltatások kifizetése. Erre nagyon leegyszerűsítve két választ lehet adni: vagy a bevételeiket növeljük, vagy a költségeiket csökkentjük. A tündérmesében egyelőre az istennek se akar vastagodni a rezsijüket fizetni nem tudók bukszája, így kieséses alapon az árakat kell csökkenteni. Mennyivel? Jó kerek számmal. A többit meg hozzá kell igazítani. Ha kiderül, hogy annyit azért már tényleg nem lehet, akkor adják oda az államnak, majd ő megoldja. A lényeg, hogy a végén kijöjjön a matek.

A Fidesz nem szeret a piacgazdasággal pepecselni. Az ugyanis olyan, mint egy svájci óra: ha belenyúlunk, nagyon kell tudni, hogy melyik fogaskerék melyik másikat hajtja. Orbán inkább a „szovjet garnitúrával”, azaz hidegvágóval és félkezes kalapáccsal szeret dolgozni. Tíz százalék, oldják meg, ha belegebednek is. A vízszolgáltatásban speciel jobbára nem a multik, hanem az önkormányzatok és az állam maga.