Tizenkilencre húzott lapot Orbán Viktor, és még ő sem látja, hogy a nyerő kettes van-e a kezében. Ha mázlija van, sikerül elkerülnie, hogy fenntartható növekedési pályára kelljen állítania a magyar gazdaságot, annak minden nyűgével és rövid távon talán népszerűtlen következményével.

A kedvező nemzetközi piaci hangulatban jól sikerült a dollárkötvény-kibocsátás, és még az sem biztos, hogy tényleg nem állapodott meg Moszkvában Putyinnal néhány milliárd eurónyi orosz kötvény jegyzéséről. Ha minden jól jön neki össze, két kézzel szórhatja a pénzt egészen a választásokig. Már meg is kezdte, a rezsicsökkentést és az inflációt meghaladó nyugdíjemelés ígéretét ugyanis nehéz lenne másként értékelni, mint a választási kampány rajtját.

Jobban jelzi ez az új politikai szakaszt, mint akárhány lejárató óriásplakát. Utólag jól látszik, hogy valóban kijátszotta a török kártyát: csak a látszat kedvéért tárgyalgatott a valutaalappal egy hitelkeretről, közben várta, meg lehet-e úszni az azzal járó, a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitikát létében fenyegető korlátokat. Ha meg lehet, akkor hiába a tavalyi, sokkoló recesszió, illetve a már most évekre előre látszó stagnálás, folytathatja a gazdasági élet szereplőinek szisztematikus lerablását.

Adóztathat tovább bankot, telefoncéget, közüzemi szolgáltatót, meg akinél maradt bármi profit az országban (nem, a Közgépet azért nem, ott még nem tart), hiszen így lesz elég pénz a lakosság ámítására. Nagyon senki sem csodálkozhat, Orbán ezt tette 2001-ben, és 2006-ban (14. havi nyugdíj!) is ebbe hajszolta bele a baloldali kormányt. 2010 ebből a szempontból a szabályt erősítő kivétel: a Fidesznek kampányolnia sem kellett.

Az ellenzék gyakorlatilag tehetetlen ezzel a politikával szemben. Ha belemegy az ígérgetési versenybe, törzsszavazói legyintenek és otthon maradnak. Ha nem megy bele, akkor a napról napra nehezen élő, ám a Fidesztől éppen a választások előtti hónapokban kiadós alamizsnát kapó rétegek voksairól mondhat le. Márpedig ezek egyre szélesebbek, nélkülük éppen úgy nem lehet megnyerni a választást, mint a nyugdíjasok vagy Budapest nélkül.

A felelős döntés mégis világos. Nem véletlen, hogy Mesterházy Attila az utóbbi időben kétnaponta ismétli el: a szocialisták megtanulták a leckét, többé nem blöffölnek a kampányban. Bajnai Gordon hétfőn ugyanebben a szellemben mutatta be a saját gazdasági programját, amelynek révén nem ígért gyors felemelkedést, legfeljebb csak a remény visszatértét.

Talán komolyabban gondolja, mint annak idején Varga Mihály, aki pusztán a Fidesz választási győzelmétől évi félezermilliárd forintos kamatfeláresést vizionált. Tudjuk, abból mi lett. Az ember azt gondolná, hogy a 2006-os „leviszem az áfát, felviszem az áfát” mutatvány óta a magyarokat nem lehet megvezetni. De úgy tűnik, a Fidesz és a kormány most mégis ezzel kísérletezik. Kockázatos mutatvány, a pénz azonban nem Orbáné, a miénk. Akkor is pórul járunk, ha kettest húz, akkor is, ha besokall.