Kormányunknak és főként a Matolcsy vezette minisztériumunknak közismerten nem kell önbizalom-erősítő tanfolyamokra járni, mielőtt eldönt valamit. Így határozott a dohánytrafikok létrehozásáról is. A témában való jártasságának teljes tudatában. Csak az a fránya valóság ne volna. Akkor lenne itt sok, csak a cigarettaárusításból megélő magyar család.

Ahogy régen a hadiözvegyek, úgy most akár a devizakölcsönük miatt lakásukat elbukók is kaphatnának az újrakezdéshez ilyen kisegzisztenciát. De kiderült, a dohányban mégsem akkora a dohány, hogy egy kistelepülésen csak ebből vígan megéljen a trafikos. Nem tűnik túlságosan bonyolult feladatnak ennek kiderítése, egy valamirevaló kereskedő rövid fejszámolással rájött volna erre.

Mivel azonban a törvény elfogadása és a koncessziós pályázat meghirdetése előtt a kormány tájékán nem volt ilyen szakértő, menetből, a tender közben kellett átszabni a törvényt, és megpróbálni annyi terméket belegyömöszölni a trafikokba, amennyit csak lehet. Hátha így már érdemes lesz pályázni a koncesszióra, és nem kell lehúzniuk a rolót néhány hónap működés után a nemzeti dohányboltok nagy reményű tulajdonosainak. Most viszont, hogy az energiaitalokkal szárnyakat adtak a jövő trafikosainak, hátra is lehet dőlni, probléma kipipálva.

Ha csak azt nem tekintjük annak, hogy a trafikokba engedett termékekkel kihúzhatják a szőnyeget a kistelepülések élelmiszer-kereskedelmét fenntartó boltok alól, amelyeknek éppen ezek az áruk jelentik a biztos forgalmuk nagy részét. Az még a jobbik eset, ha a bezárás elkerülése érdekében drágábban adják majd az élelmiszert. Rosszabb esetben be is zárnak. Akkor aztán a végén még tényleg beszavazhatja a parlament a tejet és a kenyeret is a trafikba.