H a Fővárosi Közgyűlés pénteken úgy dönt, ahogy a javaslat szól – miért ne tenné? –, úgy a Zsigmond király útja nevet viselheti ismét a budapesti II. kerületi Frankel Leó út. S miért is ne kaphatná vissza a késő középkor reformer uralkodója, Luxemburgi Zsigmond azt, amit 1953-ban nem éppen elegánsan a lódenkommunizmus elitje elvett tőle? Attól az „apróságtól” eltekintve ugyan, hogy az 1415-ös konstanzi zsinat után szavát szegve alapos része volt a cseh reformátor, Husz János megégetésében, mint magyar, német, cseh király, német-római császár a XIV–XV. század fordulóján Budát Európa központjává tette. S neki köszönhetjük a magyar trónon az első Habsburgot, vejét, az utódjaként ajánlásával két évet uralkodó Albert herceget is.

Miért ne orozhatna a nem éppen elegáns jobboldali hatalom most vissza egy utcai névtáblát Frankel Leótól? A XIX. századi szocialistától, Marx és Engels munkatársától, az 1871-es párizsi kommün munka- és kereskedelemügyi bizottságának a vezetőjétől, aki 1890-ben a Magyarországi Általános Munkáspárt egyik megalapítója volt, s akinek emlékét a párizsi Pere-Lachaise temetőben obeliszk őrzi.

A főpolgármester a közgyűlés szavazatának engedelmeskedve csak a törvényt alkalmazná: közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. A 72 napig fennállt párizsi községtanács uralma ezek szerint ilyen rendszer volt. Persze a kommünárok messze nem mind voltak kommunisták. Ott voltak köztük Marx mellett Blanqui és Proudhon hívei, a mérsékelt és radikális szocialisták, az anarchisták egyaránt. Viszont tényleg szétzúzták a burzsoá államapparátust, elrendelték, hogy minden felelős állást – munkásbérért – választás útján töltsenek be, szétválasztották a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat, a hadsereg és a rendőrség helyett Nemzeti Gárdát és munkásmilíciát szerveztek, megkezdték az üzemek köztulajdonba vételét, a munkásbiztosítás kiépítését, a munkabérek és a munkaidő szabályozását, kivették a közoktatást az egyház kezéből és megszervezték a kötelező, ingyenes népoktatást, a nőket is beleértve megkezdték az általános választójog megvalósítását. Marx tévedett, amikor „végre meglelt politikai formaként”, némi bírálattal, de az első kommunista államként üdvözölte a kommünt, amely ugyan nem volt kommunista, s még kevésbé lett mintája a későbbi, lenini–sztálini szovjet modellnek.

Mert a párizsiak öröksége nem csak a baloldalé: beépült a modern liberális polgári demokráciák törvényrendszereibe. Ez az örökség akadályozta, korlátozta, hogy a burzsoá két kézzel fojtogathassa a citoyent és az akkor még osztályként is létező munkásságot.

Mi köze lehetne hát ennek a mai kisszerű hatalomnak a párizsi kommün örökségéhez? Tényleg semmi. Csúful is nézne ki Frankel Leó neve egy utcanévtáblán.