Az öt évvel ezelőtt függetlenné vált Koszovót nézve úgy tűnhet, hogy a legsürgetőbb problémája Szerbiával való kapcsolatának rendezése. Ez aztán elvezet Oroszország és Kína jóváhagyásához is, lehetővé téve, hogy az ország az ENSZ tagjává váljon, és a nemzetközi közösség teljes jogú tagja legyen.

Ha ez megvalósul, az azt jelenti, hogy sikerült megoldást találni az észak-koszovói szerbek helyzetére, amelynek nyomán azután az e területen élők hajlandóak tudomásul venni Pristina fennhatóságát. Nem könnyű feladat, és aligha valósul meg máról holnapra, ám Koszovónak valójában sokkal nagyobb és sokkal nehezebben megoldható problémával kell szembenéznie: a fiatalok helyzetével.

Az 1,8 milliós ország lakóinak fele ugyanis 25 év alatti, s az aktív korúak döntő többsége munkanélküli. (Bár a teljes lakosságra vetített mért 45 százalékos munkanélküliség is rémisztően hangzik.) Évente 15 ezer fiatal állástalan jelenik meg a munkaerőpiacon, érdemi kilátások nélkül. Választásuk a feketegazdaság, a bűnözés vagy az ország elhagyása lehet – esetleg több egyszerre, olyankor nem kis nehézséget okozva célországoknak.

Persze Koszovó méretei nem vethetők össze például a 80 milliós Egyiptoméval, ahol szintén a fiatalok kilátástalan helyzetben élő tömegei adják fel a legnagyobb leckét, és szolgálnak az ország radikális irányváltásainak hajtóerejéül, de bizonyos, hogy a koszovói vezetés számára is időzített bombát jelent a fiatalokban rejlő feszültség, ha nem sikerül megteremteni érvényesülésük feltételeit.

Az energiákat le lehet egy ideig vezetni a függetlenségi eufóriával, a Szerbia elleni indulatokkal, Észak-Koszovó „akadékoskodásával”, de az ötödik év végére már igényelnék az emberek prózai gondjainak megoldását is. Ennek hiányában nem meglepő, hogy az elmúlt években egyre népszerűbb Önrendelkezés (Vetevendosje) párt nacionalista nézetei széles körben terjednek, kimondva-kimondatlanul Nagy-Albánia megteremtésének vágyával.

Természetesen ennek leszereléséhez egy perspektívát jelentő Koszovót kell teremteni, nem utolsósorban külföldi befektetésekkel, munkahelyek létrehozásával, ehhez azonban az államigazgatásig érő szervezett bűnözést és a korrupciót is vissza kell szorítani. Ez sem mehet külső segítség nélkül, így nem valószínű, hogy az EU bábáskodása a már nem annyira újszülött állam felett jövőre megszűnik, és az EULEX munkatársai elhagyhatják Koszovót azzal, hogy megteremtették a jogrendet szolgáló, feladatát önállóan ellátni képes intézményrendszert.

Azonban ha ezt Koszovóban sem sikerül megvalósítani, akkor joggal merül fel a kérdés, mennyi esély van erre a sokkal nagyobb, Európán kívüli országokban, Malitól Afganisztánig. A háborút megnyerni mindig könnyebb, mint a békét, a gyors győzelmeknél sokkal nehezebb élhető országot teremteni, ahol a következő generációk is elhiszik, hogy van – szó szerint is – keresnivalójuk.