Orbán Viktor tökélyre fejlesztette szétbeszélési technikáját. Egy dolog, hogy valaki képes húsz percen át zagyvaságokat mondani, ha mikrofont lát – ez az ungarikusz politikusz ismertetőjegye, bármely kistelepülés polgármestere simán megteszi, ha a falu melletti szemétégetőről van szó.

A kormányfő azonban szokásos, rádiós hétértékelőjében két percen belül, hangjának rezdülése nélkül hajtotta végre a mutatványt. Mindezt úgy, hogy a trükkjét akkor se leplezhette volna le könnyen a riporter, ha akarja (bár utóbbit a Kossuth rádió esetében nincs ok feltételezni). A miniszterelnök azt mondta, hogy „Magyarország az IMF nélkül is képes megállni a lábán”, majd kijelentette: „az európai válság elvitte azt a GDP-növekedést, amelyet 2011-ben sikerült elérni”.

Mindkettőnek van valóságalapja és mindkettőben van csúsztatás. Így együtt, egymás után azonban kimerítik a választók megtévesztésének három napon át tartó utcai demonstrációkkal büntetendő tényállását. Tény: az Európai Unió gazdasági gyengélkedése negatívan hat a hazai teljesítményre – ám önmagában ez nem indokolja a magyar visszaesését, főként nem a mértékét. Abban bőven benne van a hazai környezet, a gazdaságot elnyomó elvonási szint, a növekedés gátját jelentő adórendszer is.

Az is igaz, hogy Magyarország megoldotta az idei devizafinanszírozását a hét eleji kötvénykibocsátással – ami azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jövő évi is megvan. De azt sem, hogy javult volna a magyar gazdaság befektetői megítélése: nem volt olcsó a függetlenség. Hogy a szabadságharc megnyerhető – ez Orbán ordas hazugsága. Nem tévedés: hazugság. Így nevezzük, ha valaki ismeri az igazságot, de eltagadja azt. A kormányfőnek emlékeznie kell arra, hogy az asztalnál, amely mellől most felállna, az IMF mellett végig ott ült az EU is.

Közben azt is tudja – hivatkozik is rá –, hogy Magyarország hozzá van madzagolva az EU-hoz. Őket nem lehet otthagyni. Rövid távú üzleteket lehet kötni másokkal is, jöhet pénz keletről (ha nem vernek át, vagy ha épp van olyan üzlet, amiért megéri). Az ország azonban már nem szakadhat el Európától. Majd tíz évvel ezelőtt Magyarország azért csatlakozott az Európai Unióhoz, mert úgy vélte: képes felzárkózni. A rendszerváltást követően az volt a cél, hogy jogi és gazdasági értelemben egyaránt csatlakozzunk a közösséghez, mert ez elhozza az életszínvonal növekedését is. A konvergencia nem csupán néhány gazdasági kritérium teljesítését jelenti.

Az egységes piac kiegyenlítő mechanizmusai nyomán a felzárkózó gazdaságok növekedésének elvben nagyobbnak kell lennie, mint a fejlett államokénak. Természetes, hogy rosszabb uniós növekedés esetén gyengébb lesz a magyar is – hibát akkor kell keresni, ha az ország gazdasági teljesítménye rosszabb az uniós államok átlagánál. Ha felzárkózás helyett leszakadás van. Magyarország ma minden tekintetben elszakad az uniós normáktól. Nem kell csodálkozni, ha a gazdaságban is.