Lencsés Károly: Áder újra siet?

Tavaly még mindenki azt állította, hogy neki aztán nincs tennivalója az alkotmányellenesnek minősített rendelkezések alapján kényszernyugdíjazott bírók ügyében. Az érintettek – a felmentésre és kinevezésre jogosult államfő, illetve az Országos Bírósági Hivatalnak a javaslatok előterjesztésére felhatalmazott vezetője – arra hivatkoztak, hogy az alkotmánybírósági határozat kimondta: a bírók szolgálati viszonya a döntés nyomán nem áll helyre.

Tény, hogy ilyen abszurd helyzetre a jogszabály semmiféle eligazítást nem ad. De nem is adhat, mert józan ésszel senki sem gondolhatta, hogy valaha tömegesen menesztenek majd jogellenesen bírákat Magyarországon. A kétharmad persze egy rapid törvénymódosítással megoldhatta volna a helyzetet, de eddig ez nem volt számára sürgős. Ugyanakkor az államfő is visszavonhatta volna saját felmentő határozatait, hiszen azoknak az alkotmánybírósági verdikt miatt megszűnt a jogalapjuk. Ehelyett a peres út igénybevételére kényszerítették a bírókat.

Az Európai Bizottság viszont már tavaly áprilisban kérte, hogy az ügyben kezdeményezett kötelezettségszegési eljárás befejezéséig függesszék fel a további kényszernyugdíjazásokat. Igaz, addigra 194 bírótól – nem kis részben vezetőktől, köztük ítélőtáblai és törvényszéki elnököktől, kollégiumvezetőktől – megszabadultak.

De még negyvenen szerepeltek a listán, és az ő felmentő határozatukat a köztársasági elnök – már Áder János – akkor írta alá, amikor tudni lehetett: az Alkotmánybíróság megsemmisíti a nyugdíjkorhatár csökkentéséről szóló rendelkezéseket. Jóhiszeműségről ezért nehéz beszélni. Azért is, mert a kormányfő a döntés kihirdetése után leszögezte, hogy a bírók nyugdíjazásának rendszere megmarad.

Azután mégis visszakoztak. Az eredetileg 62 évre leszállított nyugdíjkorhatárt 65-re emelték volna. Csakhogy tavaly ősszel megszületett az uniós verdikt: a kényszernyugdíjazás úgy ahogy van sérti a közösségi jogot. Így marad hetven év a korhatár. Vagyis a bírók a törvény erejénél fogva térhetnek majd vissza, csakhogy a mintegy ötven, magasabb posztról menesztett vezető biztosan nem a korábbi beosztásába kerül. Az eredeti politikai szándék teljesült. Az alkotmánybírók vagy az uniós fórumok nehézségeket okoztak, de a hatalmat gondolkodóba nem ejtették.

Az alkotmánybírósági döntés óta hét hónap telt el. Azóta mindenkinek tudnia kell: felesleges – és költséges – időhúzás, ha nem intézkednek azonnal a bírók visszavételéről. Eddig mégsem léptek, hanem a munkaügyi perek jogerős befejezésére vártak, ráadásul a bírósági hivatal ítéletek sora ellen nyújtott be fellebbezést, ha ez vezetői beosztásba való visszahelyezésről szólt. A napokban egy megyei elnök „visszanyerte” első fokon a székét. Mindezek után álságos, hogy a hivatal vezetője a pernyertesek soron kívüli kinevezéséről beszél. Kérdéses ugyanakkor, Áder úgy siet-e az új kinevezési határozatok aláírásával, mint annak idején a felmentések esetében tette. És vajon szégyelli-e magát egy kicsit?

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.