Nézzük, hogyan értékeli ő maga a tárgyalásokat: „Az ország 2004-es európai uniós csatlakozása óta elért legnagyobb sikere”, „az ország az európai költségvetési tárgyalásokon lényegében mindent elért, amit el lehetett”, végül a szokásos lózung, miszerint „a világ is kezdi már megszokni, hogy a magyarok kiállnak magukért, és Magyarországot immár mindenkinek egyenlő félként kell kezelnie.”

Magyarország, régóta áhítozva valami eredményre és megbecsülésre, boldogan fogadja el az események ilyetén értelmezését. A Haza és Haladás okos elemzése kimutatta ugyan az Orbán-féle győzelem belső ellentmondásait, de – lássuk be – hogyan is lehet a széles tömegeket meggyőzni arról, hogy a forintban kifejezett EU-támogatás növekedésének jelentős része csupán abból fakad, hogy ugyanaz az euró ma lényegesen több forintot ér, mint hét évvel ezelőtt? Ráadásul – vethetné ellen a kormány – kétségtelen tény, hogy az összköltségvetés csökkenése ellenére Magyarország egy főre jutó eurótámogatása nagyobb, mint korábban, szétzúzva az amúgy is komplikált közgazdasági kifogásokat.

Álljunk már le egy pillanatra! Ha belelapozunk az EU tagállamainak újságjaiba, kivétel nélkül mindenütt győzelmi jelentéseket olvashatunk. Hogy a csudába lehetséges ez? Ha csökken a költségvetés egyfelől és Magyarország többet kapott, mint eddig másfelől … akkor valaki másnak kevesebbet kellett kapnia. Mégsem látjuk azt az országot, amelynek vezetője azzal ment volna haza, hogy „a magyarok olyan ügyesen álltak ki magukért, hogy elvitték a pénzünket”.

Ha valaki úgy véli, hogy Brüsszelben Orbán Viktor úgy verte vissza a nagyhatalmakat, mint ahogy János vitéz megfutamította a törököket, az nem sokat tud az EU működéséről. A dolog ugyanis úgy áll, hogy amint a legnagyobb kérdések eldőltek, a többi már automatizmus kérdése, azokról már nincs mit tárgyalni. Ezek a legnagyobb kérdések pedig a költségvetés főszámai, ezen belül pedig a kiemelt célok főszámai: tehát mennyi jusson a mezőgazdaságra, mennyi a strukturális alapokra, és így tovább. Ezekben a kérdésekben a legnagyobb befolyásuk a legerősebbeknek van, miközben persze minden ország képviselője szorgosan lobbizik.

Elmondom, mit csinált mindeközben Orbán Viktor. Természetesen, mint minden állam- és kormányfő, ő is találkozott Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével, ahol – semmi kétség – Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország abban érdekelt, hogy ne csökkenjen az unió költségvetése. Bizonyos, hogy ebben teljes volt az egyetértés, bár Van Rompuy jelezte Orbánnak, hogy néhány fajsúlyos ország elég makacsul csökkenést akar, és kérte Magyarország segítségét a velük való tárgyalásokhoz, miközben mindketten tisztában voltak azzal, hogy az ő meggyőzésük kevéssé Orbán Viktor feladata. Ezen túl számos két- és többoldalú találkozót bonyolított le a legkülönbözőbb kollégáival, akikkel együtt szorítottak ezért, hogy sikerüljön tető alá hozni egy jó kompromisszumot, és a teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy sok szövetségessel számos nagy kérdésben erős lobbierőt lehet kifejteni. Eközben legközelebbi munkatársaival azon tanácskozott hosszasan, hogy mi a kívánatos kommunikáció idehaza a tárgyalás különféle kimenetelei esetére. Ha nem sikerülne Van Rompuynek tető alá hozni a kompromisszumot, akkor idehaza majd úgy fog tenni, mintha rajta múlt volna a döntés elodázása, mivel oroszlánként küzdött a magyar emberek érdekeiért. Ha pedig a megállapodás létrejön, akkor azt fogja elmagyarázni, hogy miért ő mindennek a nagy győztese, ahogy ezt láthattuk is.

Lássuk tehát, hogy mit is ért el a kormány. Azt lehet olvasni a kormány kommunikációjában, hogy Magyarország kapta a második legnagyobb egy főre jutó támogatást. Igaz ez? Bizony igaz. De vajon hallottak-e már a kedves olvasók Algirdas Butkeviciusról, aki Európának megtanította, hogy képes kiállni nemzete érdekeiért, és a hanyatló Európából kikényszerítette nemzete tiszteletét? Az Európa ügyei iránt érdeklődő magyar újságolvasó ne hallott volna erről az amúgy kiváló államférfiről, aki még csak nem is kereszténydemokrata, hanem szociáldemokrata, és mindössze három hónapja miniszterelnök, de máris megtanította az EU-t kesztyűbe dudálni? Aki még magánál Orbán Viktornál is kiválóbb munkát végzett? Azért merem ezt kérdezni, mert Algirdas Butkevicius Litvánia miniszterelnöke, márpedig Litvánia még Magyarországnál is többet kapott az egy főre jutó támogatások tekintetében. Vajon hogyan sikerülhetett ez Algirdas Butkeviciusnak?

A válasz egyszerű. Az EU 2014–2020-as költségvetése a szűkülő forrásokat munkahelyteremtésre és a növekedés elősegítésére koncentrálja. Amíg csökken a kohéziós támogatás (355-ről 325 milliárd euróra), az agrártámogatás (421-ről 373 milliárd euróra, Orbán Viktor ellenzése dacára, vagy már elfelejtettük, amikor azt mondta, Magyarország nem fog hozzájárulni az agrártámogatások csökkentéséhez?), addig a munkahelyteremtésre a növekedés elősegítésére szánt összeg 91 milliárd euróról 126 milliárdra növekedett. A felzárkózó országok közül egyéb nehézségei mellett Litvánia küszködik az egyik legnagyobb munkanélküliséggel, ez magyarázza első helyét.

Magyarország pedig azért kapta a második legnagyobb támogatást, mert Magyarországon úgy nem lesz gazdasági növekedés, hogy eközben az ország 7 régiójából 6 a legszegényebbek között található. Az EU egyik legfontosabb elve, a szolidaritás, és az azt szolgáló automatizmus az egyedüli oka annak, hogy Magyarország a második legnagyobb támogatást kapja. Abban tökéletesen igaza van Orbán Viktornak, hogy Magyarország ténylegesen nagyobb támogatást kap, mint a többi térségbeli ország. És az is igaz, hogy ezt Orbán Viktor érte el, csak éppen nem kiváló tárgyalással, hanem azzal, hogy kormányzása idején Magyarország korábban soha nem látott rossz helyzetbe került. A szocialista–liberális kormányok alatt Magyarország másokkal összevetve kevesebbet kapott, mert a térség középmezőnyétől valamivel feljebb foglalt helyet. Mostanra lecsúszott az utolsó előtti helyre, hát most többet kapunk. Ahogy Jarábik Balázs fogalmazott az Új Szó hasábjain: „Vagyis mindenki azt nyerte, amit teljesítménye alapján tulajdonképpen megérdemelt.”

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.