Ónody Molnár Dóra: Nem bántó szándékkal

Jó kis antré! Klinghammer István, a leendő felsőoktatásért felelős államtitkár első nyilatkozatában „cintányéros, gyermekded felvonulásnak” nevezte a Hallgatói Hálózat tiltakozó akcióját, amely nem „a leendő értelmiséghez méltó” és „árt az átalakításoknak”. Azt is mondta, hogy ezek a hallgatók éretlenek ahhoz, hogy egyetemre járjanak. Persze „nem bántó szándékkal” mondta, csak úgy megjegyezte.

Igazi békülékeny hangnem. Értelmiségihez méltó. Ahogy értelmiségihez méltóan jelentette be a kormányszóvivő december elején, hogy a kabinet 10 480 államilag finanszírozott helyet kíván fenntartani a felsőoktatásban, majd néhány nap múlva értelmiségihez méltóan tagadta le, hogy erről, mint eldöntött tényről beszélt volna. A miniszterelnök értelmiségihez méltóan nem találkozott a tandíj miatt tiltakozó hallgatók képviselőivel, inkább egy szórakozóhelyen ütköztette álláspontját pártjának számára válogatott fiataljaival, akik értelmiséghez méltóak természetesen. A miniszterelnök ott jelentette be, hogy amit két éven át felsőoktatási reformként előkészítettek, nem érvényes többé, helyette három nap alatt terveznek új rendszert, mert ez így értelmiségihez méltó, abban az új felsőoktatásban pedig keretszámok sem lesznek, ami persze nem igaz.

Az ilyen nagyszerű értelmiségiek úgy fognak bele a több százezer embert érintő átalakításba, hogy egyáltalán nem egyeztetnek az ágazat szereplőivel. Nem érdekli őket, hogy fiatalok két-három évnyi felkészülését radírozzák ki az íróasztalnál, amikor a jelentkezési határidő előtt két hónappal teljes szakokat tesznek fizetőssé. És amikor a diákok tiltakoznak, a kormányszóvivő nyilvánosságra hozza vezetőik személyes adatait. Ez volt aztán csak az értelmiségihez méltó. Annál már csak a röghöz kötés alaptörvénybe írása volt az értelmiségibb, miközben ugyanerről folynak a tárgyalások.

Klinghammer szavaiban az az érdekes, hogy kinevezését éppen a cintányéros, gyermekded felvonulásoknak és szervezőinek köszönheti. Ha ezek nincsenek, még mindig Hoffmann Rózsa a terület irányítója. Azt gondolnánk, hogy az önreflexió értelmiségi tulajdonság, de nem feltétlenül. Ezt az új államtitkár bizonyítja. Átalakításokról beszél ott, ahol rajta kívül mindenki brutális pénzkivonást, valamint megcsonkított egyetemi autonómiát lát. Szerinte az oktatás színvonala azért esett, mert nem az egyetemek választják ki a hallgatókat, „hanem csomagküldő szolgálat küldi őket” az érettségi alapján. Egy értelmiséginek nyilván nem kell mindent tudnia, de az a helyzet, hogy az egyetemek csak az alapképzésre kapják az érettségi alapján a hallgatókat, a mesterszakra már ők felvételiztetnek.

Ezt hívják Bologna-rendszernek. Egész Európában működik, nyolc éve Magyarországon is, lassan tudomásul lehetne venni, de egyes értelmiségiek még mindig nem tudták rajta túltenni magukat. Elég éretlen módon. Nem bántó szándékkal mondjuk, csak úgy megjegyezzük.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.