Amit láttunk, senkinek sem jó. Beérni látszik ugyanis a Nemzeti Együttműködés Rendszerének „gyümölcse”, a tárgyalótermek helyett a köztéren folyik megint nemcsak a politizálás, hanem az érdekérvényesítés is. A felelősség a kormányé és a parlamenti kétharmadé, amely az egypólusú hatalmi erőtér logikájának engedve felszámolta vagy lebénította a hosszú, fárasztó és a Fidesz hatalom szemében terméketlen – mert az ország általa kívánatos átalakítása szempontjából célszerűtlen – kompromisszumokat szülő fórumokat. Egyetlen hely maradt, hogy a különböző társadalmi csoportok a hangjukat hallassák: az utca, ahová a hatalom szorította ki őket.

Viszont: a tisztességes munkát, tisztességes bért és méltó életet követelőknek, vagy a saját jövőjüket számon kérőknek az utca hidegéből nézvést alighanem végképp kevés lesz a fűtött dolgozószobák cinikus válasza, hogy a diákok egy anarchista akció forrófejű agitátorai, míg a napok óta provokált gyaloglók sora a „szoci hataloméhség meneteként” csupán tipikus példája a werberi gyűlöletkampánynak.

A demonstrálók csak távolról üdvözölték egymást a pesti utcákon vonulva. A kormányfő abban még reménykedhet, hogy a tiltakozók nem teszik félre politikai szimpátiájukat, semlegességüket, s egy óvatlan pillanatban nem gondolják esetleg úgy, hogy a valódi nemzeti együttműködés a kormányzati parlamenti padsorok helyett a flaszteron szülessen meg.