Majd három évvel a 2006-os őszi események tisztázását és a felelősségre vonást ígérő kormányváltás után a Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt az akkori országos, a budapesti rendőrfőkapitány, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka és még 11 alacsonyabb beosztású rendőr ellen különféle mulasztásokért. Ezek a vád szerint abban álltak, hogy nem gondoskodtak beosztottjaikról, nem teljesítették elöljárói, parancsnoki kötelességüket, túlkapásokat követtek, néztek vagy tűrtek el. Tizennégy embert állítanak bíróság elé, köztük három tábornokot. 

Az már most megjósolható, hogy bármi lesz is az ítélet, nem sokan lesznek elégedettek vele. Talán csak azok a kisrendőrök, akiket 2006. szeptember 18-án védősisak és pajzs nélkül az első kő becsapódásától ripityára törő pajzzsal állítottak szembe az MTV lépcsőjén őrjöngő futballhuligánokkal. Számukra talán elégtétel lesz látni, hogy felelősségre vonják parancsnokukat, aki bár tudta, hogy hiányos és rossz a felszerelésük, nem tett semmit az érdekükben, pedig – a vádirat szerint – tehetett volna. Először állnak vezetők, főleg tábornokok bíróság elé azért, mert nem szerelték fel kellőképpen alárendeltjeiket. Korábban az volt a módi, hogy a beosztott oldja meg a feladatát azzal, amije van, szegény az eklézsia, ennyire futja a költségvetésből, a parancsot viszont végre kell hajtani, megtagadása komoly következménnyel jár. Következményekkel immár nemcsak a beosztottaknak kell számolniuk – tehetjük hozzá a vádirat fényében.

A vádemelésről kiadott ügyészségi közleményből kiindulva azonban biztosak lehetünk abban, csalódni fog, aki azt hitte, hogy a sok vizsgáló-, meg tényfeltáró bizottsági jelentés után az ügyészségi nyomozás végre választ ad minden nyitott kérdésre. Hacsak a bíróság előtt meg nem szólalnak az eddig következetesen hallgató főrendőrök és tábornokok, továbbra is sűrű homályban marad például, hogy miért verette meg a rendőri vezetés a gyengén felszerelt baranyai századot, miközben a Rendészeti Biztonsági Szolgálat Újpest–FTC meccseken edződött elit rohamcsapatai pár száz méterre onnan, a Parlamentnél álltak tétlenül. És nem ez az egyetlen megválaszolatlan kérdés.

Nagyon úgy fest, hogy most sem tudjuk meg, mi és miért történt annak idején a Szabadság téren. Ki kivel egyeztetett a háttérben, ki kinek a tanácsát, utasítását, parancsát hajtotta végre, és miért. Miért úgy? Úgy tűnik, komoly érdekek fűződnek még mindig ahhoz, hogy ki-ki kedve szerint találgathasson, vajon kinek állt érdekében az, ami ott és akkor történt. És a rendőri vezetők konok hallgatása is csak azt a feltevést erősíti, hogy nem maguktól voltak olyan – fogalmazzunk finoman – ügyetlenek, mint amilyennek az események kezelése mutatta őket, s vannak még nagy titkok a háttérben, amelyekre eddig nem derült fény, és amelyek ha egyszer kiderülnek...

De nem derülnek ki. Ezekre nem is kíváncsi senki. A nagy titkok tudói persze mehetnek a vádlottak padjára...