A ravasz fővárosi emberhajkurászó fennhatóság úgy próbálta elűzni az aluljárókba visszaszivárgó hajléktalanokat, hogy kordont állított, s a tiltó táblákra azt írta (micsoda cseles észjárás!), hogy a kordon mögött munkaterület található, oda bemenni nagyon-nagyon veszélyes és tilos.

Mászkál az ember gyanútlan járókelőként, s azt látja, hogy egy másik táblára meg azt írták – feltételezhetően ugyanazok, mint akik a kordon mögötti munkaterületre a semmittevést vizionálták –, hogy az aluljárónak azt a részét, ahol eddig hajléktalanok tengették az életüket, s próbálták fagyás nélkül átvészelni a hideg napokat, csúszóssá nyilvánították, s mivel a csúszásveszély a nagyvárosi életforma nagyon veszedelmes ellensége, azonnal meg kell szüntetni.

A város tele van emeletes hazugságokkal, s mindig akad olyan hivatalnok, aki megrendeli a hazugságokat tartalmazó táblák legyártását. Az utca embere nézegeti a táblákat, de aztán rájön, hogy valójában az van odaírva: Hajléktalanok! Itt tovább nem lehettek, oldjátok meg a problémáitokat úgy, ahogy tudjátok, nem engedünk vissza benneteket, ne is próbálkozzatok!

Miután az ember szembesül azzal, hogy ebben a szerencsétlen városban szeretnek hazugságokat kiírni, azon kezd tűnődni, vajon legalább a közlekedési táblák igaziak-e, s az üzletekre írott szövegek azt jelentik-e, amit, vagy ezek esetében is mélyebb összefüggéseket kell felfedezni.

Mi zavar a legjobban ebben az egész szembehazudósdiban? A közhatalmi gépezet azt gondolja, el kell tüntetni a hajléktalanokat a szemünk elől: ne legyenek ott, ahol vannak. És akkor, szinte varázsütésre, nem is léteznek. Ezt kell hazug táblázással megoldani. Járulékos haszon, hogy mindenki azt hiszi, a serény közterület-fenntartók hangyaszorgalommal fertőtlenítik a várost.

A fő gond, hogy az ember cinkossá válik maga is, amikor meglátja a nyilvánvaló hazugságot, s nem tünteti el a kordont meg a táblákat, miként dühös civilek tették néhány napja. Azzá válunk mindannyian, akik elfogadjuk a játékszabályt, amit egy cinikus hatalom kínált fel: hazudjunk mindnyájan, önmagunknak is. Ha egyszer így praktikus! Higgyük el, hogy valóban dolgoznak valakik a kordon mögött, akkor is, ha eddig senki nem csinált ott semmit, és nem is fog. Vegyünk részt egy olyan erkölcstelen önszuggesztióban, ami arra épül, hogy mást lássunk a valóság helyett.

Ez nem idegen az orbánizmus hipnotikus tempójától, erre épül az egész Fidesz-homokvár. Ami alá betonalapot vernek, most például azzal, hogy a hajléktalanok közterületről való száműzésének lehetőségét alaptörvénybe foglalják. Két megoldás van előttünk. Vagy elhisszük a felkínált hazugságot, vagy – akár törvénytelen módon is, de – eltüntetjük a táblákat. Ezzel csak abban az esetben okoznánk bajt, ha a kordonok által védett helyen tényleg dolgoznak. Ez a veszély azonban nem fenyeget. Eldönthetjük tehát: asszisztálunk a hazugságokhoz, vagy fellépünk ellenük.