Időben elindulhat a fejlesztési források felhasználásának a tervezése. Habár összességében kisebb lett a torta, a mi szeletünkkel bőségesen jól tudunk lakni. A vidéki Magyarország forrásai emelkednek. Nem mellékes az sem, hogy az Európai Unió pozitív jelzést adott a piacoknak és a közvéleménynek arról, hogy cselekvőképes, kész a kompromisszumokra és a távlatos gondolkodásra. Horvátországgal együtt 28 nyertes van tehát.

Még javában tartottak az egyeztetések, de már sokan hasonlítgatni kezdték egymáshoz az előző, 2007–2013-as és a mostani keretköltségvetést, azt találgatva, hogy vajon melyikkel járt, jár jobban Magyarország. Amikor 2005 végén tető alá hozták az idén lezáruló keretköltségvetést, nyoma sem volt válságnak, sőt, az európai gazdaság mai szemmel nézve irigylésre méltón teljesített: 2007-ig masszívan – évi 2% feletti ütemben – növekedett.

Ezzel szemben 2011-ben, amikor az amúgy is mindig fájdalmas költségvetési alkudozás megkezdődött, jött a pénzügyi, majd adósságválság újabb hulláma, ami megmérgezte a gazdasági és politikai légkört. A nettó befizető tagállamok a kényszerű megszorításokra hivatkozva mindenáron ragaszkodtak ahhoz, hogy a keretköltségvetés főösszege a közvéleményük számára érzékelhetően csökkenjen. Ennek következtében lett most végül 1003,5 milliárd euró helyett csak 960 milliárd euró a főösszeg.

Hazánkat az elhibázott gazdaságpolitika és az óriási mértékű eladósodás miatt más tagállamoknál hamarabb érte utol a krízis, és nem tudta tartani az Európai Bizottság által a 2007–2013-as keretköltségvetés tárgyalásakor, 2005-ben előre jelzett GDP-növekedést. Ezért a hatályos szabályok szerint 2009-ben mintegy 3 milliárd eurót akár el is vonhattak volna Magyarországtól. Csak egy hajszálon múlt, hogy megúsztuk.

A magyar gazdaság 2008 és 2010 közötti mélyrepülését viszont nem lehetett meg nem történtté tenni. Így amikor a bizottság – a maga objektív módszertana szerint – elkészítette az új keretköltségvetést megalapozó 2011-es makrogazdasági előrejelzését, a gyatra 2008–2010-es mutatóinkból indult ki, és az alapján adta meg a 2020-ig terjedő időszakban Magyarországra vonatkozó becslést. Ráadásul – hogy igazodjon az összeurópai megszorító hangulathoz – jóval alacsonyabban húzta meg az egy országnak maximálisan juttatható kohéziós támogatás határát.

Ez a felső korlát Magyarország esetében a 2005-ös alku szerint a bruttó hazai termék (GDP) 3,52%-a volt, ez csökkent 2,5%-ra a 2011-es javaslatban. Mindebből adódóan az eredeti előterjesztés szerint 2014 és 2020 között közel 30%-kal kevesebb fejlesztési forrást kaptunk volna, mint az idén befejeződő költségvetési ciklusban.

Nézzük, mit értünk el ahhoz képest, hogy hendikeppel indultunk. Az Európai Bizottság 2011-es induló javaslatához viszonyítva a Magyarország számára elérhető források nagysága végül 3,5 százalékkal (1 milliárd euróval) növekedett, annak ellenére, hogy a keretköltségvetés kiadási főösszege 4,3 százalékkal (azaz 43,5 milliárd euróval) csökkent. Ez a második legnagyobb növekménynek számít a tagállamok között. Érdemes megjegyezni, hogy annak idején, a 2007–2013-as keretköltségvetés 2005-ös tárgyalásai során az eredeti bizottsági javaslathoz viszonyítva a Magyarország által felhasználható támogatások összege 10 százalékkal csökkent.

A mostani megállapodás értelmében 2014 és 2020 között összességében 32,7 milliárd euró fejlesztési forrás áll rendelkezésre a magyar gazdaságban – ez a magyar bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 4,7%-a. Magyarországon kívül egyik tagállam sem mondhatja el magáról, hogy a nettó pozíciója – azaz az elnyerhető támogatások és a befizetési kötelezettségek egyenlege – alapján minden bevett módszerrel számolva az első három tagállam között szerepel. A nettó pozíció tekintetében csak a jóval nagyobb népességű Lengyelország és Románia zárta a magyarnál kedvezőbb eredménnyel a költségvetési alkudozást.

Ha a nettó pozíció számításakor figyelembe vesszük a tagállamok fejlettségi szintjét, Magyarország a GNI-hez mérten 3,6%-os mutatójával – a korábbi 3,4%-kal szemben – a második helyen áll, egyedül Bulgária előz meg bennünket. Az egy főre jutó nettó pozíciónkat tekintve pedig a második helyre ugrottunk: 661 ezer forint (2333 euró) helyett fejenként 712 ezer forint (2513 euró) jut minden magyar állampolgárra, ami 7,7%-os, azaz több mint 50 ezer forintos emelkedést mutat.

Az agrárpolitikában a támogatási szintet sikerült megőriznünk. Az elmúlt hét évhez viszonyítva a közvetlen kifizetések összege növekszik, ráadásul a versenyfeltételek a támogatási szintek közeledésével egyenlőbbek lesznek. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdák jobb helyzetbe kerülnek nyugat-európai versenytársaikhoz képest. Azt a bizonyos 30%-os kohéziós veszteséget pedig folyó áron végül pont akkorára mérsékeltük, mint amennyivel a kohézió részaránya az uniós büdzsében zsugorodik (8,4%).

A magyar kormány EU-diplomáciája azért lehetett eredményes, mert elvek, értékek mellett álltunk ki, miközben egy pillanatra sem tévesztettük szem elől a magyar érdekeket. Érvrendszerünk tényeken és az igazságos elbánás elvén alapult. Másfél éven keresztül kardoskodtunk: ne a legszegényebbek igyák meg a levét annak, hogy az uniós büdzsét a tehetősebb tagállamok nyomására meg kell nyirbálni, és a jövőben is álljon az európai polgárok rendelkezésére elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű élelmiszer.

Keményen harcoltunk azért is, hogy az uniós források szigorodó felhasználási szabályai ne lehetetlenítsék el a magyar költségvetés helyzetét, ne kössék gúzsba a vállalkozókat, az önkormányzatokat és a gazdákat. Így a kevésbé fejlett régiók és a Kohéziós Alap esetében sikerült elérni, hogy 75 helyett továbbra is 85 százalékos legyen az uniós társfinanszírozási arány, illetve hogy továbbra is el lehessen számolni az áfát. Ha e csatákat elveszítjük, az évi 210 milliárd forinttal terhelte volna meg a magyar költségvetést, ami minden évben hozzávetőlegesen a GDP 0,7%-ával növelte volna a hiányt. Megannyi küzdelem, de talpon maradtunk.

Meggyőződésem: minden erőfeszítésünk hiábavalónak bizonyult volna, ha nem lettek volna szövetségeseink. Változó koalíciókat működtettünk: szakértői, politikai és legfelső állami vezetői szinten folyamatos volt az egyeztetés a visegrádi partnereinkkel, a Kohézió Barátai elnevezésű, négy kormányfői szintű találkozót tartó országcsoport még a múlt heti csúcs előtt is összejött, valamint a közös agrárpolitika fő támogatóival, Franciaországgal és Spanyolországgal is szövetkeztünk.

A költségvetési Odüsszeia még nem zárult le. Az Európai Parlamentnek is rá kell bólintania az állam- és kormányfők megállapodására, majd közel 80 ágazati jogszabályt is végig kell tárgyalni. Ez nem lesz könnyű, de közben már azon kell törnünk a fejünket, hogyan tudnánk jobban sáfárkodni a nekünk járó uniós forrásokkal. A kormány feltett szándéka, hogy az új programozási időszakban az uniós pénzek 60%-át közvetlen gazdaságfejlesztésre fordítja. Nem lesz több kutyawellness és 40 cm-es kilátó. Az elmúlt közel három év felelős gazdálkodása következtében idén jó eséllyel kikerülhetünk a túlzotthiány-eljárás alól. Az adósságot tovább csökkentjük. A következő hét évre kiharcolt uniós források pedig egyértelműen hozzájárulnak ahhoz, hogy beinduljon a növekedés és lökést adjunk a munkahelyteremtésnek.

A szerző a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.